Sport

Kopasz Bálint klasszis kategória

Győr | Az olimpiai számokat tekintve két arany- és egy bronzérem volt a magyar csapat mérlege a kanadai Halifaxben vasárnap véget ért kajak-kenu világbajnokságon, melyen Hüttner Csaba szövetségi kapitány fantasztikus és csalódást keltő szereplést is látott az egységeitől.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 8. 13:30

Kopasz
Kopasz Bálint világbajnok K2 500 méteren is, Nádas Bencével - Fotó: Facebook / Kajak-Kenu Győr

A győri színekben versenyző Kopasz Bálint mindkét diadalban főszerepet vállalt, előbb szombaton K-1 1000 méteren nyert, majd egy nappal később Nádas Bencével a régi-új ötkarikás számban, K-2 500 méteren diadalmaskodott. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros tudott még dobogóra állni C-2 500 méteren, amelyen harmadik lett. 

„Azt már a rajt előtt hangsúlyoztuk, hogy a hat tavalyi olimpiai bajnokunk közül öt nincs itt, viszont az az egy, aki itt volt, Kopasz Bálint, nyert két aranyat” – nyilatkozott a közmédiának a kapitány. „A teljesítménye minden szempontból fantasztikus, Bálint a legerősebb mezőnyben nyert most két aranyat, ez nagyon ritka. Ráadásul bebizonyította, hogy csapathajóban is nagyon lehet rá számítani.” 

Hüttner szerint az olimpiai bajnok Kopasz Bálint klasszis kategória: ezer egyesben a legrosszabb pályáról sikerült nyernie, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Párosban pedig Nádas Bencével megmutatták, hogyan lehet okosan, taktikusan versenyezni, és bizonyították, hogy Magyarországnak van egy kiváló kettőse is. 

A fiatalokkal kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, a felnőtt mezőny más kávéház, de a versenyzők értékes pontszerző helyeket szereztek, és ezt is remélték tőlük. 

Hüttner Csaba előzetesen azt mondta, tíz éremmel elégedett lenne, ezt a 11 dobogós hellyel kicsit túl is teljesítette a csapat. 

„Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajaknégyesre. Adolf Balázsnak férfi C-1 1000 méteren sokat kell dolgoznia azon, hogy szembeszélben is meg tudja állni a helyét” – fogalmazott a szövetségi kapitány. 

A leghosszabb távon három számban is címvédőként várták a rajtot a magyarok, közülük azonban csak Kőhalmi Emesének sikerült megismételnie tavalyi sikerét, több érem pedig nem jutott a csapatnak. 

Hüttner Csaba elárulta: csak a kiutazás előtti napon, a nemzetközi szövetség utolsó hírleveléből derült ki, hogy – a maratoni szakághoz hasonlóan – ezúttal futószakaszok is lesznek 5000 méteren. 

„Ez drámai volt, hiszen nem erre készültek a versenyzőink, a válogató sem ilyen volt. Ha ezt tudjuk, valószínűleg más sportolók indultak volna, a válogató is más lett volna. Látványos ez a fajta lebonyolítás, nincs is ezzel baj, de erről jó lett volna tudni már az idény elején” – jelentette ki a szakember. 

Magyarország 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról, ezzel a teljesítménnyel a spanyolok mögött a második helyen zárt az éremtáblázaton. 

A győriek közül Kopasz sikere mellett vasárnap bronzérmet szerzett Takács Kincső a C4-es csapathajó egyik tagjaként az 500 méteres távon. Kiss Balázs pedig a paksi Hodován Dáviddal C2 100 méteren hetedikként zárt.

Takács Kincső
Takács Kincső bronzérmes a C4-es  500 méteren - Fotó: Facebook / Kajak-Kenu Győr
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
forint

Ön keres nettó 416 ezer forintot? A KSH szerint ennyi az átlag

FLIRT

Új motorvonatokat vesz a GySEV

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

karfiol

Mit főzzek? Rakott karfiolt!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.