Sport

Nagyot küzdött, de nem jött össze a döntő, kikapott az Audi-ETO a Final Fourban

Budapest | Végig futott az az eredmény után az Audi-ETO a budapesti női kézilabda négyes döntő első elődöntőjében a Vipers Kristiansand ellen. A nagy futást bosszantó hibák kísérték, így végül nem lehetett utolérni az ellenfelet. Oftedalék holnap a harmadik helyért mérkőzhetnek.
Új Szó Nálunk

2023. június 3. 17:00

kézilabda
A meccs előtt még bizakodóak voltak a győri szurkolók. Fotó: Somodi Géza

Audi-ETO-Vipers 35-37 (18-23)

A Vipers megdöntötte az első félidőben szerzett gólrakordját az ETO ellen: ez a tény mindent elmond a győriek védekezéséről az első játékrészben. Győrs tempóban kezdődött a meccs, a nagy rohanásban 4-3-ra majd 7-5-re vezettek a norvégok. Lundééknek szinte minden támadása góllal végződött, lassan négygólosra hízott az előnyük (12-16). Egy újabb 4-1-es vendégroham után már fájdalmas, 7 gólos volt a különbség (13-20), amit a félidőre öt gólra sikerült lefaragni. 

A második játékrész is két norvég góllal kezdődött, majd az ETO ha lassan is, de elkezdte lefaragni a hátrányát (26-29). Negyven perc után Lunde hat, a győri kapusok pedig hét védésnél tartottak. A három-négy gólos különbség azonban nem akart eltűnni, bosszantó hibák támadásban tették ezt nehézzé. Ha nem az, akkor egy rossz csere miatti kétperces kiállítás, majd kettős emberhátrány...

A végén kétgólos norvég vezetésnél Gros lövését védte a 43 éves Lunde, majd egy labdaszerzést követően mégis egy gólra jött fel a Győr (35-36). Ötven másodperccel a vége előtt támadtak a norvégok, hosszan, majd Vahirjeva betalált, ezzel a Vipers a döntős. 

kézilabda
Fotó: Somodi Géza
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.