Sport

Nem kell albérletet keresnie az óvári kézis lányoknak

Mosonmagyaróvár | Öt éve adták át, s több mint kétmilliárd forintból épült meg a mosonmagyaróvári sportcsarnok, de a női kézilabda csapatnak januárban Győrbe kell vinnie a hazai Európa-liga meccseit, mert „tervezési hiba miatt a kétoldali lelátó nem tudott megvalósulni”, s a klímarendszerrel is gondok voltak. Most megint európai meccseket játszanak, de megegyeztek a szövetséggel, hogy Mosonmagyaróváron, hazai pályán rendezhetik azokat.
Cséfalvay Attila

2022. december 21. 09:30

kézilabda
Fotó: mkcse.hu

A csarnok felső lelátójára oszlopokat kellett utólag beterveztetni, ami tervezési hiba volt, ezért a kétoldali lelátó nem tudott megvalósulni épületen belül - többek közt ezért nem játszhatott idén Európa-liga meccseket Mosonmagyaróváron a helyi kézilabda csapat. Az MKC most ismét bejutott a kupasorozat csoportkörébe, s félő volt, ismét Győrbe viheti hazai meccseit. A klub közleménye szerint eredményes tárgyalások után véglegessé vált, hogy a Motherson-Mosonmagyaróvár az UFM Arénában rendezi meg az Európa-Liga hazai csoportmérkőzésit. A klub elsődleges célja az volt, hogy a csapat hazai környezetben, a saját szurkolótábora előtt szerepelhessen. Köszönettel tartozik tehát a kérést támogató Európai Kézilabda Szövetségnek és a Sport1 Televíziónak.

1.forduló:

2023. január 8., vasárnap 16.00 óra: MKC - Fana (UFM Aréna)  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.