Nyolcvanhárom éves lett Győr olimpiai bajnok díszpolgára

- Ez ma is így van? Megállítják?
- A régiek. Negyvenhét éve abbahagytam a labdarúgást. Azok az emberek, akik jártak meccseinkre, lassanként eltávoznak. Mindenkit elfelejtenek előbb-utóbb.
- A fiatalok – az ETO-pályán – tudják ki Keglovich László?
- Nem hiszem, szerintem nem foglalkoznak vele. Az igazat megvallva én sem nagyon ismerem őket. Korábban nem így volt: mindenki legalább 10 évig játszott folyamatosan az ETO-ban. Nem érkeztek az ország minden szegletéből, s külföldiek sem voltak. Most van olyan futballista, aki vagy tíz csapatban is megfordult: nem lehet jó játékos, ha valaki tíz helyen játszott! A jó játékost ugyanis mindenáron meg akarják tartani.
- Emiatt ábrándult ki az edzősködésből is?
- A vándorlásnak volt köze hozzá, elmondom miért. Bábolnán vállaltam edzői állást a hetvenes években az NB II-ben. Élet-halál harcot vívtunk a bennmaradásért. Az egyik meccsre- tudtom nélkül – kijött a feleségem. A másik oldalról figyelte a reakcióimat, idegességemet. Hazajöttem, s kijelentette, ez az utolsó edzői idényem, ne legyek főállású edző. Megvolt a diplomám, elmentem tanítani a Bercsényibe. Előtte már foglalkoztam fiatalokkal az ETO-nál. Élveztem, nem is akartam vándorcirkuszos futballedző lenni. Már 36 évesen hívtak az NB I-be edzőnek, de eldöntöttük, nem megyek.
- Hallgatott a feleségére?
- Hallgattam. Túlságosan beleélem magam a játékba, s a vándorélet sem való nekem. Így aztán tanítottam. Sok jó sportoló mellett három olimpiai bajnok tanítványom volt az iskolában: Czigány Kinga, Borkai Zsolt és Csollány Szilveszter.
- Egyszer mégis „be kellett ugrani” az ETO kispadjára, s nem tudott nemet mondani…
- Elnökségi tag voltam, Haász Sándor az edző: bíráltam őt. Tele voltunk tehetséges fiatalokkal - Fehér Miki, Stark, Ferenczi Pista, Farkas Balázs – de nem játszatta, éretlennek tartotta őket. Rosszul szerepelt a csapat, Haásznak mennie kellett. Hívtak a vagongyári vezetők, hogy úgy döntöttek: én leszek az edző. Csak a tavaszi szezont vállaltam. Beépítettem a fiatalokat, alakult egy jó csapat. Döntenem kellett például: Fehér Miklós vagy a Ferenczi játsszon? Mindkettőt tanítottam a Bercsényiben. Miki mellett határoztam, mert nemcsak értelmes, szorgalmas is volt. Nyáron a labdarúgók egy csoportja eljött hozzám, kérték, maradjak. Mondtam nekik, hogy itt leszek körülöttük, de nem folytatom.
- Ráment volna az egészsége?
- Nem tudom: ha jól játszottak volna, akkor talán nem.
- 54’-ben Sopronban lett igazolt futballista, a berni vb-döntő évében. Puskásék is motiválták?
- Egy barátom vitt el a Sotexbe, ahol 15 évesen már a megyei első osztályú felnőtt csapatban találtam magam. 1956-ban Ausztriába disszidáltam a családdal együtt burgenlandi rokonokhoz. Innsbruckba küldtek gimnáziumba, de nekem borzasztó honvágyam volt. Előbb a szüleim, aztán nem sokkal később én is hazamentem: a laktanyába kikérdeztek, de aztán elengedtek 1957 februárjába. Megkeresett az SVSE, átmentem az NB II-be. Bár 17 gólt rúgtam, kiestünk: leérettségiztem, s egyből hívott az ETO. A foci mindenek felett volt, Puskás Öcsi és az Aranycsapat tagjai voltak a példaképek.
- Egy soproni srácot hogy fogadtak Győrben?
- Pillanatok alatt megszeretett a közönség. A gond az volt, hogy kiestünk. Ennek ellenére nem volt olyan NB I-es csapat, amelyik ne keresett volna meg. Délután egyig a gyárban dolgoztam, a szegediek például kifelé jövet vártak. Nem tudtam dönteni. Az ifiválogatottal edzőtáboroztunk, amikor azt olvastam a Népszabadságban: Keglovichtól megvonták a kedvezményes átigazolást. Így maradtam az ETO-nál. 1959-ben megsérültem, a térdemmel küszködtem, már majdnem abbahagytam a futballt, amikor Papp Sándor sportorvos röntgenbesugárzással helyretette. Első keresztszalag nélkül játszottam még 14 évet.

Fotó: H. Baranyai Edina

- Végül Puskás ellen is pályára lépett?
- Igen, amikor Öcsi először hazajött, a Népstadionban, egy edzőmeccsen. Csoda volt Puskás a magyarok szemében.
- Az önében is?
- Igen. De játszottam Buzánszky vagy Bozsik ellen is, Grosicsnak gólt is lőttem bajnokin.
- Nem bánta, hogy külföldi karrier nem adatott meg?
- Beletörődtem. Egész játékos pályafutásom alatt nem lehetett itthonról kimenni.
- Mekkora prémiumot kaptak az 1963-as bajnoki címért?
- A Rába 3000 forintot adott - akkor 2000 forint volt a havi fizetésem. Egy jó szakmunkás a vagongyárban akkor keresett háromezret is.
- Az igazi jutalom akkor a BEK-szereplés volt?
- Ott minden forduló után 2000 forint prémium járt. Három kört mentünk: amikor bejutottunk a legjobb négy közé, még ki is szúrtak velünk: annyira nem bíztak bennünk, hogy felvitték – az Eusebioval felálló Benfica ellen - Budapestre a hazai meccset. Bár kiestünk, de az első mérkőzésen is volt esélyünk, a Korsós háromszor az alapvonalról rúgott kapura, miközben az ötösön vártam ordítva a beadást. Győrben biztosan megvertük volna őket.
- A legnagyobb siker: az 1968-as olimpiai győzelem. Biztos volt, hogy utazni fog a csapattal?
- Nem. A győriek – amellett, hogy jogos volt a behívásuk - Lakat Karcsi bácsinak szimpatikusak voltak…kivéve engem. Okát máig sem tudom, de sokat piszkált. Végül utazhattam, de csak Ghána ellen léptem pályára, Novák Dezső szerepelt a posztomon. Életem nagy álma volt, hogy „A” válogatott legyek, de végül ott csak a kispadon ültem: pedig úgy érzem, hogy tudásom alapján lett volna helyem a kezdőben.
- Mikor döntött úgy, hogy nagyobb szerepet már nem vállal az ETO-nál?
- 2000-ben, amikor nyugdíjba mentem. Előtte két évvel a Bercsényiből is eljöttem. Minden nap gerinctornát végzek, utána kimegyek Nyúlra. Öntözök a „farmon”, pár órát dolgozgatok a szőlőben: szeretek kinn lenni. Természetesen kijárok az ETO hazai mérkőzéseire, örökös tagként hetente többször kinézek az edzőközpontba: két éve még a lábtenisz-meccsekbe is beszálltam. Győr díszpolgára lettem, nemrégiben tisztikeresztet kaptam. A megyei Prima díjra is büszke vagyok, Szekeres Tamással és Oláh professzorral kaptam meg abban az évben. Nagy megtiszteltetés, nem tudom, megérdemeltem-e.

(Az interjú a 15 év 45 Prima díjas ember című kötetben jelent meg 2020-ban). Keglovich László életrajzi könyve, az "Ezt a cselt már ismerem" megvásárolható Győrben a belvárosban, a Lokálpatrióta könyvesboltban (Baross G. u. 4.). 

Névjegy

Keglovich László 1940-ben született Sopronban, ott kezdett futballozni. 1958-ban igazolt az – akkor – Győri Vasas ETO-ba. 1963-ban magyar bajnok lett a csapattal, majd a BEK-ben az elődöntőig jutottak. 1968-ban olimpiai bajnok Mexikóban. Pályafutását 1973-ban fejezte be, majd tanítani kezdett a Bercsényi-iskolában. A kilencvenes években rövid ideig az ETO klubigazgatója, majd elnökhelyettese lett, fél szezonra a csapat kispadjára is leült. Rengeteg elismerése között 2012-ben megyei Prima díjat kapott, 2020-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.