Sport

Sárkányhajóban, frizbiben és cheerleadingben is versenyeznek

Győr | Minden eddiginél több, tizenhárom sportágban és több mint ezer résztvevővel rendezik meg Győrben a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság Fesztiválját, vagyis a MEFOB Fesztet április 30. és május 3. között. A versenyek között persze a közösségi programok és az esti bulik sem maradhatnak el.
Új Szó Nálunk

2024. április 27. 16:00

MEFOB

A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség közös eseményén, a MEFOB Feszten tizenegy sportágban – kézilabdában, futsalban, röplabdában, asztaliteniszben, ergométeres evezésben, evezésben, sárkányhajóban, ultimate frizbiben, sakkban, vízilabdában és cheerleadingben – országos bajnokságot, míg szkanderben és e-sportban kupát rendeznek a hazai felsőoktatási intézmények hallgatóinak április 30. és május 3. között. A rendezvény a sport népszerűsítése mellett a közösségépítésről is szól, ezért
szabadidősportos programok és esti bulik is színesítik azt.

Április 30-án, kedden már reggel kezdetét veszik a sportversenyek, és az első nap estéjén,
17.30-kor a megnyitó ünnepségen hivatalosan is köszöntik a MEFOB Feszt résztvevőit az egyetemi csarnokban. A versenyzők és a szurkolók a négy nap során változatos győri helyszíneken élvezhetik a küzdelmeket:

  • az egyetemi vízilabda-bajnokságot az Aqua
  • Sportközpontban,
  • az ergométeres versenyt és a szkanderkupát a győri campus Új Tudástér
  • épületének aulájában,
  • a kézilabdát, a röplabdát és a futsalt a Győri Városi Egyetemi
  • Csarnokban és az edzőcsarnokban,
  • a cheerleading versenyt az egyetemi csarnokban,
  • ultimate frizbit a vámosszabadi műfüves pályán,
  • az asztaliteniszt az Apáczai-kar csarnokában,
  • az evezést az Aranypart I-en (Mosoni-Duna), a sárkányhajóversenyeket az Aranypart II-n (holtág),
  • a sakkot a Menedzsment Campus épület földszinti termében,
  • az e-sport-kupát pedig az egyetem e-sport-termében rendezik.

Az egyes sportágak programjai itt olvashatók.

A győri MEFOB Feszt nagykövetei, a házigazda Széchenyi István Egyetem hallgatói – Sebestyén Dalma úszó olimpikon, Szabó Bence világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok evezős és Lang Zalán, az élvonalba törő győri férfi kézilabdacsapat kapitánya. A három kiváló sportoló mindenkit arra biztat, hogy legyen részese a felejthetetlennek ígérkező eseménynek, ahol az amatőr és profi egyetemista sportolók együtt versenyeznek és
képviselik a sport közös ügyét. (Forrás: SZE)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sült

Mit főzzek? BBQ-t!

szúnyog

Kémiai szúnyoggyérítés május 12-én

kvíz

MESTERKVÍZ LIII.: Az AI-tól az apró szuláig

Óraátállítás

Hosszabban tart nyitva a NAV május 21-ig

szerződés

Előnnyel érkeznek a Széchenyi-egyetemre az Audi-iskola diákjai

koncert

Indul a szabadtéri koncertszezon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.