Bűnügy és baleset

Elkaptak egy nagymenő drogterjesztőt, mellékállásban cigit is árult (GALÉRIA)

Győr | A helyi férfi Győrben, a Sziget városrészben lévő lakásából irányította hálózatát, és közvetlenül árusította – grammonként 25 ezer forintért – az őt felkereső fogyasztóknak a „piko” elnevezésű szintetikus drogot. A kereskedőt a nyomozók április 17-én a kábítószer értékesítése közben tetten érték, és elfogták.
Új Szó Nálunk

2024. április 23. 09:43

drog
A megye egyik legnagyobb drogterjesztőjét vették őrizetbe - Forrás: NAV

A police.hu beszámolója szerint a kutatás során a rendőrök alufóliába kiporciózott, valamint feldolgozásra váró bruttó 888 gramm kábítószerre bukkantak, amelynek piaci értéke meghaladta a 20 millió forintot. A lakásban a drog értékesítéséből származó 25 millió forintot és több mint 5000 eurót találtak meg, és foglaltak le. Az elkövető a kábítószer-kereskedelem mellett illegális dohányértékesítéssel is foglalkozott, házából 2280 doboz zárjegy nélküli cigaretta is előkerült, amely miatt a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kezdeményezett büntetőeljárást.

A beszerzett információk szerint az 55 éves győri férfi vármegyénk egyik legismertebb kábítószer-kereskedője volt. Ellene a büntetőeljárást – letartóztatása mellett – a vármegyei rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem bűntett miatt folytatja.

Galéria
Sok-sok drog és pénz a képeken-1
Sok-sok drog és pénz a képeken-2
Sok-sok drog és pénz a képeken-3
Sok-sok drog és pénz a képeken-4
+2
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tokány

Mit főzzek? Sertés tokányt!

ovifoci

Minél több gyermeket kell sportolásra ösztönözni

kvíz

MESTERKVÍZ LV.: Kossuthtól Kodályig

iskola

Valós kép a magyar oktatás jelenéről és jövőjéről

szig

Szavazni csak érvényes okmánnyal lehet, még van idő elintézni

eső

A meleg, záporos időben jól fejlődnek a növények

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.