Születésnapos Csay Renáta: Mindig csak egy évre tervezek

Ahhoz, hogy valaki jó edző legyen, a tréningeken felül is figyelni kell a tanítványokra. Megismerni a személyiségüket, a családi hátteret: ha valaki jól szeretné végezni a feladatát, az nagyobb energiát mozgósít – vallja Csay Renáta, regnáló világbajnok maratoni kajakos, aki kicsit már az edzősködés felé is kacsingat. (Ma már aktív edző – a szerk.) 

Heti tizenegy edzés: alapozó időszakban a vízen napi 30-40, formába hozásnál 20-25 kilométer a táv. Csay Renáta húszszoros világbajnokként bírja a tempót.

– „Változatos, itt a Rába, a Rábca, a holtág és persze a Mosoni-Duna. Idén elmarad a világbajnokság, de az Európa-bajnokság Győrben lesz” – mondta júliusban készült interjúnkban. Azóta kiderült: az EB is elmarad. E nélkül nehezebb motiválni?
– A mai napig szeretek kajakozni, nem feltétlenül csak a kihívások, a versenyek kedvéért edzem. EB nélkül is lejönnék a vízi telepre. 

– A lányához siet, közel a dél, de még nincs ebéd. Napi két edzéssel a család mellett a pontos időbeosztás kulcskérdés? 
– Természetesen. A koronavírus ideje alatt a kislányom ötödik osztályos volt, nem volt könnyű a váltás a felsőbe, fiam már gimnazista, vele egyszerűbben ment. Ebben az időben napi egy edzésünk volt, mellette azért meg lehetett oldani. Most sokkal jobban be kell osztani a napomat, hisz elkezdtem kicsikkel foglalkozni. Két edzés, majd én tartok tréninget, közben még hazamegyek főzni, a gyermekeimmel foglalkozni.  

– Korábban arról beszélt, hogy edzősködést nem vállal míg aktív versenyző. Meggondolta?  
– Úgy éreztem, amíg versenyzem, nem jutna elég figyelem a tanítványokra. Most azonban speciális helyzet állt elő, kevesebb a verseny, nincs edzőtábor. Nem is önállóan kezdtem edzősködésbe, besegítek, ismerkedem a leendő csapatommal. Belefér ez a tanulóidőszak. Korábban óvónő szerettem volna lenni, végül erről lemondtam, de szeretek gyerekekkel foglalkozni. Megismertetni a sportág alapjaival a lányokat, megszerettetni a testmozgást, jó közösséget kialakítani – testhezálló feladat.  

– Lát köztük olyan elszánt, szorgalmas gyereket, mint Csay Renáta volt?
– Ezt még nehéz megmondani, hisz kilenc-tíz évesek. Játék során azért látni, ki az, akiben benne van a versenyszellem, a mindenáron győzni akarás. Ahhoz, hogy valaki élsportoló legyen, sok mindennek kell összejönnie: külső tényezők mellett lelki és fizikai adottságoknak.  

– Gyermekei is kajakoznak. Bennük látja ezt az alázatot?
– Igen. Brúnó már tizenöt éves, a szárnyait bontogatja, úgy látom most, hogy van esélye odaérni.

– Kikerülhetetlen kérdés: meddig tervezi a versenyzői karrierjét? Regnáló világbajnokként aligha gondol a befejezésre...
– Azért más lesz a helyzet, ha önállóan megkapom a gyermekcsoportot. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó edző legyen, a tréningeken felül is figyelni kell rájuk. Megismerni a személyiségüket, a családi hátteret: ha valaki jól szeretné végezni a feladatát, az nagyobb energiát mozgósít. Az is kérdés, fizikailag miként bírom: semmim sem fáj, de mindig csak egy évre tervezek. Itt emelném ki: rengeteget köszönhetek az edzőmnek és a családomnak.  

– Győri világbajnok kajakosként, de nem olimpikonként (a maratoni kajak nem olimpiai versenyszám) érzi a megbecsülést a szakág vagy épp a város részéről?
– Jó helyzetben vagyok egy budapesti maratoni kajakoshoz képest. Itt én vagyok a number one, vagyis inkább talán voltam, most már azért jönnek a fiatalok – például a kenus lányok, akik kinn lesznek az olimpián. Győrben, ha lemegyek a boltba, akik a sportot kedvelik, megismernek. Ez jó érzés. 

– Fájó pont, hogy nem olimpiai szám a maratoni kajak?
– Már nem. Fiatalabb koromban, amikor az ember még azt képzeli, hogy körülötte forog a világ, nehezebb volt elfogadni, hogy én is elvégzem azt a munkát, mint az olimpián jól szereplők, s önhibámon kívül nem tudom kivenni belőle ugyanazt az erkölcsi és anyagi elismerést. Az elfogadásához az is hozzájárult, hogy sikeres vagyok ebben a szakágban, így elégedettnek mondhatom magam.

– Hússzoros világbajnok: mit érez, amikor a vébén elsőként ér a célba?
– Változó. Amikor az első aranyakat nyertem, hatalmas eufóriát éreztem. Amikor sikerült megvédeni, akkor is. Egy idő után aztán kicsit nyomasztó kezdett lenni. Éveken keresztül, amikor beértem, először örültem, majd azon járt a fejem: „Úristen, mi lesz a következő versenyen, újra meg kell csinálnom?! Ennek a sorozatnak egyszer vége szakad, akkor mi lesz?” Aztán tavalyelőtt Zsófival (Czéllai-Vörös Zsófia) összeültem – előtte nem nyertem jó ideje egyesben, párosban is csak második voltam – s újra elsők lettünk: az visszahozta a régi érzéseket.

– Tavaly az utolsó vébé aranynál is?
– Hatalmas csatában nyertük, az azért volt felemelő. Attól is függ az érzés, hogy miként érem el: ha a táv felénél nagyon vezetek, s tudom, ha nagy baj nem történik, akkor nyerek, az más érzés. Édesebb, mikor az utolsó métereken, a finisben szerezzük meg az aranyérmet – nagyobb győzelemnek könyvelem el, szívesebben emlékszem rá vissza.

– Sokáig a győri vízi telepen éltek a családjával. Második otthona ma is?
– Egyértelműen. Generációk jönnek ide. Van, aki besétált tízévesen, most harminc múlt, s hozza le a gyerekeit. Kicsik-nagyok együtt formálják egymást.

– Kadler Gusztáv halála mennyire rendítette meg ezt a közösséget?
– Tizenkét éves voltam, amikor először lejöttem a telepre, gyakorlatilag harminc évig nap mint nap találkoztunk. Hatalmas űrt hagyott maga után, mind vezetőként, mind emberként. Próbáljuk az emlékéhez méltóan tovább vinni a győri kajak-kenu sportot.

– Az aktív sport után szóba jöhet a tanulás?
– A fitnesz akadémián elvégeztem az edzőit, a tanítóképzőn a művelődésszervező szakot. Elkezdtem a sportmenedzserit is, de az utolsó félévben megszületett a fiam, így abbahagytam. A pszichológia még érdekel: kemény dió, talán majd nyugdíjas éveimben… 

– A gyereknél az edző személye a legfontosabb. Mit tud adni nekik?
– Lelkesedést: azt vettem észre, hogy ha megyünk a motorcsónakkal, tízéves lányoknak is elkezdek kiabálni, hány csapás van még. Azonosulni tudok velük, vágyaikkal, világlátásukkal. Biztosan nem mondom nekik, hogy húszszoros világbajnok vagyok. Azt szeretném, hogy azért nézzenek fel rám, szeressenek, amilyen velük vagyok, ahogy velük foglalkozom. 

(A könyvben a többi mellett a Kammerer Zoltánnal készült beszélgetést is olvashatják, a többszörös olimpiai bajnok kajakos szintén márciusi születésű. A kötet megvásárolható Győrben a Lokálpatrióta Könyvesboltban – Baross út, könyvtár épülete.)