Sport

Útnak indult az olimpiai láng

Olümpia | Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. A hagyományoknak megfelelően a „főpapnő” – akit ezúttal Mary Mina színésznő alakított – korhű jelmezben végezte a ceremóniát.
Új Szó Nálunk

2024. április 16. 16:00

láng
- Fotó: TASR / AP Photo / Thanassis Stavrakis

A kedvezőtlen időjárás miatt az egy nappal korábban tartott főpróbán gyűjtötték össze a napsugarakat parabolatükörrel, és ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára.

A színésznő Héra Temploma elől a lánggal visszatért az olümpiai stadionba, ahol átadta azt a staféta első tagjának, az evezésben Tokióban olimpiai bajnok görög Sztefanosz Duszkosznak. A váltó második embere már a rendező franciákat képviselte, a 2004-ben Athénban ötkarikás aranyérmes úszó, Laure Manaudou személyében.

A ceremóniára ismét nézők előtt került sor az után, hogy az előző nyári és téli olimpia lánggyújtásán a koronavírus-járvány miatt nem lehetett jelen közönség.

„Nehéz időket élünk, háborúkkal, konfliktusokkal teli időket. Az embereknek pedig elegük van a gyűlöletből, az agresszióból és a negatív hírekből, melyekkel minden nap szembesülnek” – mondta a láng fellobbanását megelőző ünnepi beszédében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. „Mi viszont, mindannyian olyasmire vágyunk, ami összekapcsol minket, egyesít bennünket, reményt ad számunka. Az olimpiai láng, amelyet most meggyújtunk, ennek a reménynek a jelképe.”

Bach mellett köszöntő beszédet mondott Arisztidisz Panagiotopulosz, Olümpia polgármestere, a francia szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet és Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője.

A 11 napos görögországi váltó során a fáklya mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tesz meg, mielőtt jövő pénteken átadják a francia szervezőknek az athéni Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modern kori olimpia központi helyszínén.

A láng Görögországból május 8-án érkezik a háromárbocos Belem hajó fedélzetén Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára. Július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót - Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et - is érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.  (MTI/AFP/Reuters/AP)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ETO

Per Johansson marad az Audi ETO edzője

tokány

Mit főzzek? Sertés tokányt!

kvíz

MESTERKVÍZ LV.: Kossuthtól Kodályig

ovifoci

Minél több gyermeket kell sportolásra ösztönözni

iskola

Valós kép a magyar oktatás jelenéről és jövőjéről

szig

Szavazni csak érvényes okmánnyal lehet, még van idő elintézni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.