Vébé szubjektíven: Ázsia búcsúzott, Brazília menetel

A Japán-Horvátország meccsen nem sok minden történt. Az ázsiaiak egy lepattanó labdából gólt lőttek, amire a horvátoknak Perisic klasszisa adott választ egy pontos fejessel. Hosszabbítás következett. Ilyenkor általában úgy van, hogy az egyik csapat a tizenegyesekben látja a nagyobb esélyt, s ennek megfelelően focizik. Ezen a meccsen többször volt olyan érzésem, hogy itt két ilyen csapat is van. Nem azt mondom, hogy alibiztek, de nem mozgattak hegyeket a csapatok egy gólért. 

A tizenegyeseknél számomra szinte biztos volt, hogy a horvátok nyernek. Ők ebben jóval tapasztaltabbak és roppant dörzsöltek. Így is történt, le sem kellett rúgni az ötödik kört, a horvát kapus hármat védett a négyből, miközben egy horvát hibázott. Minden dráma nélkül, simán nyertek, ami a tizenegyeseket illeti. És nem mellesleg a vébén sorrendben nyolcadszor is az a csapat nyert, amelyik másodikként rúgta a tizenegyeseket. 

A másik ágon a brazilokra a dél-koreaiak vártak. Az első fél óra után arra gondoltam, hogy semlegesként szép dolog a csoportmeccseken a kis csapatoknak szurkolni és örülni, ha kiesik egy favorit. De azért, ha Dél-Korea helyett Uruguay jut tovább, nem szambáztak volna ennyit a brazil fiúk az valószínű. Így viszont lemaradtunk egy jó kis dél-amerikai összecsapásról, minden bizonnyal a szó szoros értemében is. Ehelyett azt láttuk, hogy visszaáll a világ rendje, és a sokkal jobb csapat alaposan elnáspángolja a pimaszkodó ellenfelét. Egy idő után úgy tűnt, már csak a szépségre és az egyéni sikerre hajtott némelyik sárga mezes. 4-0 után, tegyük hozzá gyorsan. Megtehették. Nagyot játszottak, itt-ott brillíroztak. De abban biztos voltam, az ázsiaiak rúgnak gólt. Mert nem az a lemondó fajta. Így is lett. És legalább azt is megtudtuk, hogy jó formában van a brazil kapus, Allison is. 

Hogy a brazilokról valami kritikát is írjak: az én ízlésemnek kicsit sok volt a gól utáni koreográfia.