Vébé szubjektíven: Hogyan engedjük nyerni a padlón lévő ellenfelet?

A hatvanadik perc után jártunk, Németország vezetett, kézben tartotta a meccset, s miután a japán jobbszélső hosszan tolta meg a labdát, Rüdiger, minden balhé főszereplője bohóckodni kezdett, magas térdemelésben kísérte ki a labdát, majd hosszan vigyorgott ezután. Ez volt az a pont, amikor tudtam, Németország nem győzhet, pláne nem az örök harcos Japán ellen. Gyorsan élőben fogadtam (kilences szorzó az ikszre), majd az egyenlítés után érezhető volt, a távol-keletiek itt még nyerhetnek is. Így lett, s akárhogy nézzük, a németek a kiesés szélére sodródtak. Azt ugyanis nem nehéz elképzelni, hogy a következő körben a tegnap hét gólt szerző és gálázó spanyoloktól is vereséget szenvednek, Japán pedig nem kap ki a nem túl acélos Costa Ricától. Ha így lesz, akkor nem is kell tovább számolgatni, máris meglesz az első nagy kieső. A németek az argentinok után már a második csapat, mely jóval esélytelenebb ellenféllel szemben egy agyonnyert meccsen nem tudja bevinni a második gólt, szép lassan elbizonytalanodik, majd kikap. Messiéknek szerencséjük volt, ők a Mexikó-Lengyelország iksszel meg nagyobb eséllyel folytatják a vébét. 

Kanadával nem voltam képben a meccs előtt, arra emlékeztem csupán, hogy a fájó emlékű 86-os vébén olyan harmatgyengék voltak, hogy még mi is nyertünk ellenük (2-0). Ehhez képest tegnap a belgák az első 20 percben nem tudtak kijönni a kapujuk elől, gyors, kombinatív játékot játszottak Daviesék végig (kapura lövés 21-9 nekik), ám a belgák végig koncentráltak, szerencséjük is volt, s valahogy megnyerték a találkozót (1-0). Az már látszik, abban a csoportban hatalmas harc lesz, hisz az egymással döntetlenező horvátok és marokkóiak is hasonló játékerőt képviselnek. 

Ami a hatalmas harcot illeti: a vébé eddigi legerősebbnek tűnő napja csak ma következik.