Vébé szubjektíven: Keménykalap és Krumpliorr

Mi lesz itt, ha négy év múlva nem 32, hanem 48 csapat lesz a vébén? - tettük fel a kérdést Katar és Irán fociját látva, s bizony érdekes lesz, hogy saját szurkolóink kívül ki néz majd meg mondjuk egy Új-Zéland-Kanada derbit 2026-ban a futballtornán. Én valószínűleg nem. Az mindenesetre látszik, az elszántsággal semmi gond a kicsiknél sem: ezt mutatta meg hétfőn Alireza Beiranvand, az irániak kapusa, aki miután elpaskolta a labdát, valami brutális módon, gyorsvonatként fejelt (arcolt?) össze szemből érkező saját védőjével. Az ezután következő mintegy 20 perc megmutatta, milyen tehetetlen egy játékvezető kapussérülésnél. Ali - akinek vélhetően eltört az orra - lemenni nem akart, hiába állt beugrásra készen az oldalvonal mellett a cserekapus, mezt cserélt, és hosszas huzavona után kirúgta a labdát. Majd lefeküdt, újra állt a játék, Queiroz, a szövetségi kapitány fogta a fejét, hogy le kell cserélnie a belga Antwerp kapusát. Laza 20 perc hosszabbítást hozott így az első félidő... Az eredmény (6-2 Angliának) nem a cserekapuson múlott. 

Egy órával később elkönyvelhettük, hogy Szenegál nem Irán kategória, már-már azon meditáltam, hogy bedobom ma a Szívügyünk Szenegál címet, míg még nincs levédetve. A hollandok azonban végül jobban bírták a végét, a lelátón Narancsvidék ünnepelt (2-0). 

Az este Gareth Bale-é volt, akinek az elmúlt hónapokban összesen 30 perc meccs volt a lábában, csoda volt, hogy végig bírta a meccset. Muszáj volt, az amcsiké uralták az első félidőt, de a végén jött a Bale-rutin, összehozott majd berúgott egy tizenegyest, az utolsó negyedórában tizenhétszer nyújtotta a lábát és ugyanennyiszer nézett fel az órára lihegés közben (a vége 1-1 lett). Ma biztosan elmegy golfozni, ha talál még a stadionokon kívül füvet Katarban.