Helyi hírek

Kettévágott marad Szentiván

Győr | Az önkormányzati választási körzetek átrajzolása során Győrszentiván egy részét a 6. számú választókerülethez csatolták, két körzetre osztva ezzel a városrészt. Az ügyben dr. Balog-Farkas Renáta, a helyi civilek egyik szószólója felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Győri Törvényszékhez. Elutasítást kapott.
Új Szó Nálunk

2024. február 3. 08:00

választások
Fotó: shutterstock

Balog-Farkas Renáta, aki korábban bejelentette, hogy indulni kíván a képviselőjelöltként az önkormányzati választáson, a Facebookon osztotta meg a történetet:

„A Törvényszék kérelmemet érdemben meg sem vizsgálta, indokként pedig azt jelölte meg, hogy mivel nem abban a körzetben lakom, amelyikkel kapcsolatban az észrevételt tettem, nem vagyok érintett az ügyben.
Azt érdemes tudni, hogy az érintettség kérdésében nincs egységes joggyakorlat. Az ország más városaiban vannak olyan törvényszékek, ahol az érintettséget már az is megalapozza, ha valaki az adott településen él, de a Győri Törvényszék gyakorlata szerint ez nem elegendő, mert az adott körzetben is kell élni.
Nagyon sokat gondolkoztam és egyeztettem választási jogban otthonosan mozgó kollégákkal, kerestem a megfelelő jogi érvelést. Mindent számba véve úgy gondolom, a mai magyar jogrendszerben az Alkotmánybíróság kapva kapna az alkalmon és vizsgálat esetén a Győri Törvényszék gyakorlatát ítélné helyesnek.
Ha ez megtörténne, ezt követően minden más településen is azt kellene alkalmazni, így nekünk előnyünk nem, a többi városnak viszont akár hátránya is származhatna ebből a lépésből. A fentieket mérlegelve úgy döntöttem, a választási körzethatárok módosításával kapcsolatban nem teszek további jogi lépéseket és nehéz szívvel, de elfogadom a módosítást.
Bízom benne, hogy az elcsatolt településrész jó kezekbe kerül és az ott élők érdekeinek képviselete nem szenved majd csorbát!”

A választási térkép alapján ránézésre is kérdőjeleket támaszt a változtatás. Egymástól fizikailag is távol eső, és teljesen más típusú településrészek kerültek egy körzetbe. Nagyon úgy néz ki, hogy ez egyelőre így is marad. A választásig mindenképpen.

Szentiván
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tök

Mit főzzek? Tökfőzeléket!

autókereskedés

Lassú, de fokozatos növekedés – ezt várja a használtautó-piac

kvíz

KVÍZ: Idegenből jött szavaink

gyors

Idén is indul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz

Pollreisz Balázs

Pollreisz is ringbe száll a polgármesterségért

internet

Ezekre a témákra kattintott a magyar 2023-ban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.