Félmillióért kelt el egy Diósgyőr-mez, amely a győrzámolyi tűzkárosultakat segíti
2023. június 16. 12:00
"Magunk sem hittük, amikor megérkezett az első licitáló ajánlata, és annak összege, 500 ezer forint volt. Ennél magasabb ajánlatot nem kaptunk, így a mez postázva lett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe, mivel a felajánló ott él" - közölte a győrzámolyi önkormányzat.
A mez tulajdonosa nem szeretné nyilvánosságra hozni a kilétét, a pénzt a győrzámolyi tűzkárosult család fogja felhasználni, hogy a házuk mihamarabb elkészüljön.
Februárban egy családi ház hátsó részében álló épület, s az abban élő négytagú család otthona semmisült meg Győrzámolyon, gyakorlatilag mindenük a tűz martaléka lett. A falu gyűjtésbe kezdett, hogy új otthont építhessenek, azóta szervezik és összefogják az adományozást.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.