Helyi hírek

Rangos elismerés a Mosoni-Duna torkolati műtárgy tervezőjének és kivitelezőjének

Magyarország | Idén a Lampl Hugó Emlékplakettet a Mosoni-Duna torkolati műtárgy főtervezője, Benedek András és a kivitelező konzorcium vezetőjének főmérnöke, Kozári György kapták: a Víz Világnapján a Belügyminisztériumban vehették át. A díj adományozását bronz emléktábla örökíti meg, amelyet a torkolati műtárgynál ünnepélyesen avatnak majd fel.
Cséfalvay Attila

2023. március 25. 08:00

Mosoni-Duna
Kozári György és Benedek András a Lampl Hugó emlékplakett díjazottjai a bronz emléktáblával. Fotó: Éduvizig

Kozári György a Megtartott folyó című tavaly kiadott könyvben így beszél a Mosoni-Duna torkolat építéséről. 

„Tetszett a feladat, sok érv szólt mellette. Nagynak látszik, de koordinációs szempontból rendkívül kicsi a kivitelezési terület. Nem volt egyszerű összerakni a fejlesztést. Ráadásul ilyen műtárgy több évtizede nem épült idehaza. Van egy betontechnológiai része, ami érdekes számomra, ráadásul gyakorlatilag itthon vagyok, olyan környezetben, amit ismerek. Alapvetően is az az ember filozófiája, hogy rossz munkát nem ad ki a kezéből, itt ez különösen igaz. A kétkezi munkában hiszek, középiskolásként a kivitelezésről többet tanultam
nyári gyakorlaton kőművesbrigádban, mint az iskolában. Onnantól kezdve tudtam, „nem esznek meg” kinn. Vezetni a projektet, összerántani, próbálni előre vinni, mellette az anyagi részeket hozzátenni, a határidőket kezelni – szép feladat volt."

Benedek András így beszélt a tervezésről. 

Arra nem is emlékszem, hogy ki keresett meg, de valahogy megkaptuk a tendert. Műszaki leírásában volt egy mondat, valahogy így hangzott: „azért ilyen vastag a fala, mert a vízépítésben ez a megszokott.” Ekkor berágtam. Mondtam, hogy nézzük meg ezt komolyabban. Ezután Németh Tamással, a Mészáros és Mészáros Kft vezetőjével elkezdtünk ötletelni, s az a döntés született, hogy rohammunkában készítsünk egy ajánlati tervet, amely az ő elképzelésüket alapozza meg. Összeültünk páran, mint egy vének tanácsa, s láttuk, hol vannak azok a kritikus pontok, ami miatt egyfajta kényszerpályára került a dolog. Semmi mást nem tettünk, csupán az elemek egymáshoz való elhelyezését változtattuk meg – például a hajózsilip is közel negyven méterrel rövidebb lett, hátrébb húztuk a műtárgyat. Mérnöki szemmel és tapasztalattal változtattunk a terveken. Nagyon kevés idő, körülbelül két hónapunk volt a munkára, akadt, amibe már nem tudtunk belenyúlni. Például volt olyan elképzelés, hogy kicsit emeljünk a duzzasztási szinten, hogy a hajózsilip szintjét is megemeljük, ne iszapolódjon el.  Amit el lehet jól végezni, azt csináljuk meg tökéletesen. Az is alapvetés nálam, hogy több szem többet lát alapon időnként tanácsokat kérjek. Az ember belemerül a tervezésbe, szemellenzős lesz a gondolkodása, s amikor kap egy tanácsot, fejéhez kap, s nem is érti, miért nem gondolt erre az aspektusra. volna. Van összehasonlítási alapom, ennek alapján azt merem mondani, hogy ezzel a csapattal jó volt együtt dolgozni, igényesek voltak a saját munkájukra. Mondok egy példát: lecsiszolták a hajózsilipet, hogy szép legyen a felület. Nincs benne a tenderben, nincs kiírva. Ilyenkor látom, hogy ők is szívükön viselik a beruházást.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.