2023. május 12. 10:00
Bécs | Az osztrák főváros tavaly ősszel határozta el, hogy rendet vág a közösségi e-rollerek terén uralkodó káoszban és sokkal szigorúbb feltételeket szab az üzemeltetők számára. Egy uniós közbeszerzési pályázatot is kiírtak, hogy kiválasszák azt a négy szolgáltatót, akik eleget tesznek Bécs és a bécsiek elvárásainak.
2023. március 25. 18:00
Vatikán | Erősíti az áldozatok védelmét, valamint az egyházi szervezeteket vezető világiakra is kiterjeszti a lelki és fizikai visszaélések büntetését a Ferenc pápa által ellenjegyzett új rendelkezés, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra.
2023. március 2. 11:00
Európai Unió | Sok javaslata van a KRESZ-re és a sofőrökre érvényes toleranciára nézve az Európai Bizottságnak, jónak látnák például, ha a magyar jogalkotó zérótolerancia szabály vezetne be az ittas vezetésre nézve és bűncselekménynek tekintené több más között a követési távolság figyelmen kívül hagyását.
2023. február 27. 13:00
Magyarország | Megvan a Belügyminisztérium válasza a Magyar Orvosi Kamarának: most ti jöttök…
2023. február 25. 15:00
Magyarország | A kormányhivatal szerint „minden eddiginél szigorúbb feltételekkel” adták ki tervezett debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét, ennek azonban a most a hivatal honlapján megjelent dokumentumban nincs nyoma.
2022. október 14. 10:00
Bécs | Bécs a koronavírus megjelenése óta külön utakon jár és a szövetségi államétól sokszor szigorúbb megelőző intézkedéseket is hoz. Michael Ludwig polgármester összefoglalta az érvényben lévő szabályokat és némi szigorítást jelentett be.
2022. szeptember 29. 17:30
Sopron | A demokráciáról vitatkozak Sopron képviselői a csütörtöki közgyűlésen, a városháza húsz fokos dísztermében. A politikusokat fűtötte a vita, a hivatali dolgozók és a vendégek kabátban próbálták ki, milyen a most mindenki számára kötelező takarékoskodás. Pedig még csak most kezdődik a fékezés, és még nincs is hideg...
2022. március 24. 08:27
Ausztria | Éjfél óta szigorúbb koronaintézkedések vannak érvényben Ausztriában. A tervezettnél egy nappal később Johannes Rauch egészségügyi miniszter végül kompromisszumot kötött és megszületett a rendelet, ami a koronavírus ellenei védekezés új szabályairól szól. Csütörtökön már kötelező a maszk!
2022. március 23. 09:17
Ausztria | Szerdától ismét szigorúbbak a korona-szabályok Ausztriában. Az ok a folyamatosan emelkedő Covid-megbetegedések száma és a kórházak leterheltsége.
Legfrissebb
- 4 órája Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak
- 5 órája KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió
- 6 órája Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma
- 7 órája Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül
- 8 órája A talaj kellően nedves az őszi vetések számára
- 9 órája Brestben bizonyíthat az Audi ETO
- 10 órája A kosnak a stabilitás ma különösen fontos
- 11 órája Megnyílt az őszi tárlat, átadták a díjakat
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Megnyílt az őszi tárlat, átadták a díjakat
- A kosnak a stabilitás ma különösen fontos
- A talaj kellően nedves az őszi vetések számára
- Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma
- Brestben bizonyíthat az Audi ETO
- Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül
- KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió
- Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak
- KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?
- A megyeszékhelyek közül Győr a negyedik legélhetőbb hely
- A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett
- MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig
- Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester
- Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem
- Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)
- Tornászbajnokság Mészáros nélkül
- KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár
- KVÍZ: Mikor kell a kötőjel?
- KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?
- Pintér Bence: Új korszakot nyitunk
- KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?
- A megyeszékhelyek közül Győr a negyedik legélhetőbb hely
- A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett
- Esküt tesz a polgármester és a közgyűlés tagjai