Haza és nagyvilág

A belügy máris bekeményített: törvénnyel szűkítenék a MOK jogait

Magyarország | Megvan a Belügyminisztérium válasza a Magyar Orvosi Kamarának: most ti jöttök…
Új Szó Nálunk

2023. február 27. 13:00

Pintér Sándor
Pintér Sándor belügyminiszer. Fotó: mti

A kormány nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról, sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől. A tárca hétfői közleményében az áll, hogy a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog. 

„A Magyar Orvosi Kamara ennek az alapjognak az érvényre jutását veszélyezteti akkor, amikor – hatalmával visszaélve – nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket. A Magyar Orvosi Kamara etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése elvtelen és elfogadhatatlan.” 

Tovább idézzük a közleményt: a Magyar Orvosi Kamara egyetlen, kötelezettségét teljesíteni szándékozó orvost sem fenyegethet a kamarából való kizárással, mert ezzel ellehetetleníti az orvos munkáját, veszélyezteti megélhetését. „A kamara visszaélésszerű magatartása veszélybe sodorja a betegek biztonságos ellátáshoz való alapjogát, ami erkölcstelen. Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, megszegi demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait.”  

A Belügyminisztérium törvényjavaslata  

  • a hatalommal való visszaélés lehetőségének  
  • és az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetését,  
  • valamint a folyamatban lévő etikai eljárások Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezését célozza.  

A Belügyminisztérium a betegek érdekeit tekinti elsődlegesnek, az új ügyeleti rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítja.  

A MOK és a kormányzat ellentétéről, amely épp a Győr-Moson-Sopron megyei új ügyeleti rendszer miatt alakult ki, ebbenebben és ebben a cikkünkben is olvashatnak.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.