Advent első vasárnapja felkészíti szívünket a karácsonyra

Magyarország | A befelé fordulás, az elcsendesedés és az ünnepre való készülődés időszaka advent, bár a ma emberének egyre nehezebb a zsúfolt plázák tömegében megfelelő ajándékok után kutatva a csendes szeretet ösvényén maradni.
Nagy Márta

2022. november 27. 12:00

adventi koszorú
Az adventi koszorú ezerféle változatban lett az ünnepi asztal dísze, pedig a hagyományos változatnak jelentései és üzenetei is vannak.  - Pixabay

A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik.

Az időszakhoz kötődő szokásaink az évszázadok alatt átalakultak, de adventi naptár és koszorú a legtöbb otthont ma is díszítik. Ideális esetben a család körbeüli este és közösen meggyújtják a gyertyát. Kisgyerekek énekelnek, a keresztények imádkoznak a lángba nézve, de mindenképpen a várakozás érzésével. Ki a szenteste pompáját, ki a lelki békéjét vagy az ajándékot várja. És örül az együttlétnek.

Kevesen tudják, de az adventi koszorú evangélikus eredetű és nem is olyan régi szokás.  Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész készítette az elsőt 1839-ben. Az általa alapított hamburgi gyermekotthonban egy kétméter átmérőjű szekérkerékre összesen 24 gyertyát - négy nagyobb fehéret és húsz kisebb pirosat - tett. December 1-jén gyújtották meg a koszorú első gyertyáját: a nagyobbakat a négy adventi vasárnapon, míg a kisebbeket a hétköznapokon. A katolikusok átvették és leegyszerűsítették a koszorút, ezen három lila és egy rózsaszín gyertya van. Az óramutató járásával ellentétes irányban kell meggyújtani a gyertyákat: advent első két vasárnapján a két lilát, a harmadikon a rózsaszínt, végül advent negyedik vasárnapján a négy gyertya együtt szimbolizálja a karácsony közeledtével a szívekben mind jobban szétáradó fényességet. De jelentésük is van a gyertyáknak: az első lila a hitet, illetve Ádámot és Évát jelenti, a második lila a remény gyertyája, a harmadik az örömé, ez a rózsaszín gyertya, meggyújtásával pedig a katolikusok Szűz Máriára emlékeznek. Az adventi koszorú utolsó lila gyertyája a szeretetet jelképezi és Keresztelő Szent János alakját idézi. 

Adventkor a legtöbb családban törekednek arra, hogy minél több időt töltsenek együtt, legyenek közös programok, sütisütés, ajándékkészítés, kirándulások. Szinte minden településen vannak közösségi alkalmak ilyenkor, adventi vásárok, jótékonysági akciók. Idén kevesebb a villanyfényes csillogás, de akár ez is segíthet, hogy a fények most odabent legyenek erősebbek...  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
győrszentiván

Megtudtuk, mivel nyomták fel a szentiváni aláírásgyűjtőket

motoros

Világbajnokságon indul a Széchenyi-egyetem hallgatója

labdarúgás

Világi az ETO-ról: Előrébb tartunk, mint azt vártam

Endrődi Péter

INTERJÚ: Az Audi ETO céljai változatlanok, a fiataloknak pedig jót tenne a külföldi tapasztalat

roncsautó

800 elhagyott roncsautó lehet Győrben?

ETO

Broch is hosszabbított, Faluvégire hosszabb kihagyás vár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.