Bűnügy és baleset

Hét év a halálos baleset okozójának

Győr, Győrújfalu | Hét év börtönt kapott a férfi, aki 2019-ben ittasan fának sodródott négy utasával Győrújfalun. A mellette ülő utas meghalt a balesetben.
Új Szó Nálunk

2023. december 1. 17:00

baleset
A tragikus eset 2019. július 7-én, vasárnap reggel fél 7-kor történt. - Fotó: police.hu

Most hozott ítéletet első fokon a Győri Törvényszék a tragikus baleset ügyében. A per többek között azért húzódott ilyen sokáig, mert a Győri Járásbíróságon tárgyalás közben jöttek rá, hogy az ittas sofőrt akár ölési szándék is vezethette, amikor fának hajtott. Emiatt egy szinttel feljebb vándorolt az akta, és újrakezdték a pert – írja a Telex.

Azon a 3 és fél évvel ezelőtti verőfényes nyári reggelen a közepesen ittas B. Levente egy buli után összevissza rodeózott Győrújfalun. Három barátja hátul ült, egy pedig mellette. A sofőr mulatságosnak gondolta, hogy a mögötte ülő hölgyek sikongatnak, amikor ő átkormányoz a másik sávba. Elöl ülő barátjával együtt nevettek a három utas riadalmán, egészen addig, amíg a kocsi egy táblának, majd oldalával fának ütközött. Az elöl ülő utas meghalt, a többiek megsérültek, egyikük maradandó fogyatékosságot szenvedett. 

A bíróság végül a halált okozó közúti veszélyeztetés és az ittas vezetés miatt 7 év börtönre ítélte a most 35 éves B. Leventét. A vád három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője azért fellebbezett, hogy egészen másként minősítsék a tettet.  

Az ügy részleteiről és a per fordulatairól szóló cikk itt olvasható.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
láng

Útnak indult az olimpiai láng

útlezárás, terelés

Felújítások, terelések

kvíz

KVÍZ: Földrajzi hírességek

tévé

Csaknem öt árát néz tévét naponta a magyar

sport

A Barca ismét kiveri a PSG-t?

vonat

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.