Sok szabály ellen vétett a balesetet okozó férfi (VIDEÓ)
2024. október 8. 10:00
A vádirat szerint a férfi 2024 márciusában telefonon összeveszett párjával. Ekkor édesanyja élettársa autójának kulcsait magához vette és elviharzott.
Közlekedése során a vádlott az erős győri forgalomban nem tartotta be a 30 km/h-ás sebességkorlátozást, és a Fehérvári úton lévő Pálffy hídon az erősen jobbra ívelő kanyarba ennél nagyobb sebességgel hajtott be, emiatt átsodródott a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan közlekedő járművel. A vétlen járműben utazó pár nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A balesetet követően a vádlott nem győződött meg arról, hogy a baleset során szenvedett-e valaki sérülést, hanem a helyszínről gyalogosan távozott.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfit a cselekmény előtt négy nappal ítélte el a bíróság ittas állapotban elkövetett járművezetésért, és ekkor egy évre a járművezetéstől is eltiltották. A vádlott vezetői engedélyt soha nem is szerzett.
Az ügyészség az elkövetőt minősített segítségnyújtás elmulasztásával és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg. Vele szemben a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ismételten tiltsa el a vádlottat a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Az okozó által vezetett jármű fedélzeti kamerájának felvételén látható a baleset bekövetkezése. A felvétel ide kattintva nézhető meg.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.