Bűnügy és baleset

Zebrán gázoltak, súlyosak a következmények (VIDEÓ)

Magyarország | A napokban két eset is ráirányította a közfigyelmet arra, hogy óvatosan közelítsenek az autósok a zebrához. És hogy tartsák be a KRESZ-t.
Új Szó Nálunk

2023. december 8. 15:00

gázolás
- Forrás: Ügyészség

Mi is többször adtunk már hírt olyan gázolásokról melyek a gyalogátkelőhelyeken történtek, például itt és itt

Az egész országot megdöbbentette egy minapi eset, amely december 5-én történt Solymáron. Egy német rendszámú autó zebrán gázolt el két, az úttesten szabályosan átkelni szándékozó nőt, majd a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. Mindkét nő súlyos sérülést szenvedett. A vezetőt rá egy nappal kézre kerített a rendőrség. 

Egy másik, tanulságos esetről most adott hírt az ügyészség.  2022. június 29-én reggel egy szolgálaton kívüli hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó autóval közlekedett egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei városban. 

A vádlott egy kereszteződéshez érkezett, ahol jobbra akart kanyarodni. Ugyanehhez az útkereszteződéshez a vádlottól jobbra lévő járdán futva közelített a sértett, aki egyenesen kívánt áthaladni a zebrán. A forgalmat lámpa irányítja, ami mindkettőjüknek zöldet mutatott, így a bekanyarodó vádlottnak elsőbbséget kellett volna adnia az áthaladó gyalogosoknak. 

A sértett megkezdte futva az áthaladást a zebra szélén, miközben kikerült egy vele szemből érkező, kerékpárját toló gyalogost. A vádlott látta, hogy a zebrán áthalad a kerékpárját toló gyalogos, azonban nem állt meg, hanem járművét úgy kormányozta, hogy közvetlenül a gyalogos mögött el tudjon menni. Eközben a vádlott figyelmetlensége miatt nem észlelte a sértettet, aki az ütközésig a zebrán már több, mint 5 métert megtett és kanyarodás közben őt a gépkocsi elejével elütötte.  

A baleset következtében a sértett csonttöréseket szenvedett, melyek maradandó fogyatékosságot okoztak. Az esetről itt látható videó.

A két ügyben az a közös, hogy a sofőrök figyelmetlenül hajtottak a zebrára. A cserbenhagyásra nincs magyarázat, a másik esetben a videón is érzékelhető a sofőr kétségbeesett segítő szándéka. A baj azonban megtörtént. 

Fontos rögzíteni a szabályokat. A zebrán áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – zebra hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.  

A kijelölt gyalogosátkelőhelyeket kiemelten védi a KRESZ, azokat a járművezetőknek csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteniük, hogy szükség esetén megállással is biztosítani tudják az áthaladó gyalogosok feltétlen elsőbbségét. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A vízöntő kreatív energiái ma kiemelkedően erősek

Housheer

Ősi riválisához látogat az Audi ETO

kvíz

MESTERKVÍZ LXXIV.: Portugieser és bicikli

Petz

Itt a Covid, korlátozások a kórházban

erdő

Az erdő várja a látogatókat

Toto

Toto fixre ment, kiszagolta a cigarettát (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.