Bűnügy és baleset

A bányatónál termesztette a kannabiszt (FOTÓKKAL)

A gyanúsított Jobaháza mellett épp öntözte a 29 tő vadkenderét, amikor megjelentek a rendőrök.
Új Szó Nálunk

2022. december 1. 13:00

vádirat
Fotók: police.hu 

A rendőrségre június 8-án 22 óra körül érkezett bejelentés, hogy Jobaháza külterületén, egy bányató közelében cserepekbe, valamint a szabad földbe ültetett vadkendernek látszó növénykultúrát talált a telefonáló. A szabadban lévő növényeket egy fiatalember éppen öntözte. A helyszínre érkező rendőrök a növények gondozóját igazoltatták, aki elmondta, hogy az indiai vadkender-ültetvény 29 tőből áll, amelyet ő hozott létre és ápolt. 

A járőrök a 26 éves jobaházi lakost elfogták, a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben a nyomozók drogtesztet végeztek, amely pozitív eredményt mutatott. A fiatalembert a rendőrök kábítószer birtoklása bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 

A Csornai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a jobaházi férfival szemben indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri Járási Ügyészségnek megküldte. 

Galéria
A bányatónál termesztette  a kannabiszt -1
A bányatónál termesztette  a kannabiszt -2
A bányatónál termesztette  a kannabiszt -3
A bányatónál termesztette  a kannabiszt -4
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.