Bűnügy és baleset

Bódult állapotban halálos gázolás: elismerte a szlovák férfi a két kerékpáros elütését (GALÉRIA)

Jánossomorja-Mosonmagyaróvár | Az első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Jánossomorján, a Szabadság utcában 2021. október 4-én 3 óra 37 perc környékén történt. Andau irányába közlekedő sötét színű terepjáró vezetője elütötte a szabályosan haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A helybéli 20 éves fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Cséfalvay Attila

2022. március 15. 15:55

halálos gázolás
Mosonmagyaróváron egy 49 éves apa lett a gázolás áldozata (képünkön.). A jánossomorjai balesetben egy 20 éves lány hunyt el.Fotó: police.hu

Az első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Jánossomorján, a Szabadság utcában 2021. október 4-én 3 óra 37 perc környékén történt. Andau irányába közlekedő sötét színű terepjáró vezetője elütötte a szabályosan haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A helybéli 20 éves fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A terepjárós aztán Mosonmagyaróváron, a Szent István út 82. szám előtt reggel 5 óra 5 perckor a forgalomirányító fényjelző készüléknél, egy szabályosan várokozó járművet kikerülve haladt rá terepjárójával a kerékpársávra és a járdára. Itt várakozott egy 49 éves, mosonmagyaróvári kerékpáros férfi, akit hátulról ütött el - ismét megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett helybélit a mentők kórházba vitték, aki az orvosi ellátása ellenére 2021. október 21-én szintén életét vesztette.

A mosonmagyaróvári rendőrök adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd aznap egy 7 óra 45 perckor érkező lakossági bejelentés segítségével a város belterületén elfogták a baleseteket okozó S. Peter 35 éves, szlovák állampolgárt. A sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A cserben hagyó férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság négy rendbeli közlekedési bűncselekmény miatt eljárást indított.

A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a gépkocsivezető a balesetek időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, és bódult állapotban vett részt a közúti közlekedésben.

A megyei rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, és kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki cselekmények elkövetését elismerte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri és a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek küldte.

Galéria
halálos gázolás-1
halálos gázolás-2
halálos gázolás-3
halálos gázolás-4
+1
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.