2023. április 6. 19:00
Mosonmagyaróvár | Kórházas témában szerveztek lakossági fórumot csütörtök délután Mosonmagyaróváron, ezúttal a Magyar Orvos Kamara (MOK) megyei szervezete – a résztvevőkkel közösen – próbált tisztán látni a Karolina jelenével és jövőjével kapcsolatban. Kompetens válaszokat azonban senki sem tudott adni a kérdésekre, mert sem a meghívott agrárminiszter, sem a polgármester, de az Országos Kórházi Főigazgatóság (aki a győri és a mosonmagyaróvári kórházigazgatónak sem adott erre engedélyt), s a Nemzeti Népegészségügyi Központ képviselője sem jött el a rendezvényre. A lakossági résztvevők – vélhetően egészségügyi dolgozók – kiabálták be, hogy mától bezárták a traumatológiát és a sebészetet is a Karolinában.
2023. április 6. 09:00
Győr-Moson-Sopron | Tovább tart a nagy menetelése az ásványrárói futballcsapatnak, Virág Attila csapata a Keglovich László Megyei Kupában ismét magasabb osztályú ellenfelet győzött le. A Rábaszentandás, a Bőny és a Mezőörs jutott még a legjobb négy közé, vagyis nem lesz megyei egyes csapat az elődöntőben.
2023. április 5. 18:00
Győr-Moson-Sopron | Tanulságos esetét osztotta meg az Új Szó Nálunkkal egy alsó-szigetközi autós, akinek büntetést kézbesített nemrégiben a postás, holott év elején megvette az éves sztrádamatricáját. Úgy tudja, hasonló okokból tucatszám viszik ki környezetében a kézbesítők a felszólításokat, s (több) tízezres bírságokat. Elmondta, hogy miért.
2023. április 5. 20:00
Győr-Moson-Sopron | Egyelőre csak reménykednek a szülők, hogy a sok kérelem közül pozitív elbírálást kap lányuk, az egy éves SMA-s izomsorvadással diagnosztizált Ninetta 700 millió forintos génterpiájának állami szerepvállalása. Az Újrónafőn élő család minden megtesz harmadik gyerekéért, de rájuk fér a segítség: több település is megmozdult, hogy gyűjtésével támogassa őket.
2023. április 5. 14:00
Ikrény | Csomagautomatánkat nem lehetséges optimálisan és gazdaságosan üzemeltetni, kiszolgálni, így az önökkel kötött szerződésünket ennek értelmében fel kell mondjuk - ezt a levelet kapta az ikrényi önkormányzat a Packeta Z-Boxtól.
2023. április 5. 15:00
Burgenland | Burgenland év elején új fizetési rendszerben állapodott meg a kórházi orvosok képviselőivel, amely minden szakorvos számára emelést hoz. A kezdők éves bruttó bérének 140 ezer eurónak kellene lennie Hans Peter Doskozil tartományfőnök szerint. Ez a lépés még jobban elszívhatja a magyar orvosokat, akiket eddig sem volt könnyű Észak-Dunántúlon tartani.
2023. április 4. 13:00
Mosonmagyaróvár | Időnként már kapkodjuk a fejünket, milyen - egymásnak teljes mást irányt mutató - információk jelennek meg a mosonmagyaróvári Karolina Kórház struktúraváltása(?) kapcsán: miközben egy fórumon már a traumatológia és a sebészet bezárásnak lehetőségét sem zárták ki, a miniszter a hétvégenkénti csecsemő- és kismamaellátás teljes körű visszaállítását jelentette be. Ami tény: a gyermekosztály most gyermekorvost, szakorvos-jelöltet, rezidenst keres ügyeleti munkára óránként tízezer forintos bérért.
2023. április 4. 08:00
Rajka | Évek óta patthelyzet alakult ki a rajkai régi határátkelő ügyében: több ezren használják naponta, de a magyar állam se lebontani, se felújítani nem akarja a romos épülettömböt. Rajkára hétezren költöztek, jókora részük ingázik Pozsonyba. Kódolva volt a múlt pénteki baleset, amikor a betonterelőnek ütközve kettészakadt egy szlovák rendszámú autó, sofőrje pedig súlyosan megsérült?
2023. április 3. 14:00
Tét | Hétfő reggel - próbaüzemben - elindult a téti tanuszoda, már várja a vendégeket. Baráti áron: a felnőtt belépő 600 forint. Egyelőre hétfőtől péntekig mehetnek az úszni vágyók.
2023. április 3. 15:00
Győr | Miután a román sajtó arról cikkezett, hogy a román első osztályú Botosani kapusa, Eduard Pap megegyezett az ETO-val, s nyáron a győri csapat játékosa lesz, hétvégén bajnoki meccsen kispadra szorult az addig stabil kezdő kapus a román klubjában...
2023. április 3. 16:00
Écs | Joggal akadtak ki az écsiek azon, hogy ismeretlenek összegraffitizte a helyi ravatalozó oldalára. Vajda - írták rá. A polgármester felszólította a tettest, hogy tüntesse el a kézjegyét.
2023. április 2. 19:00
Győr | Rémálomszerű kezdés ETO-szempontból: a csapat kispadján bemutatkozó spanyol edző azt láthatta, hogy a városi rangadón már a 16. percben 3-0-ra vezetett a Gyirmót. Innen már nem volt visszaút, csúnyán megégett a Munoz-csapat az Alcufer-stadionban. Kikapott a Mosonmagyaróvár is.
2023. április 2. 14:00
Győr | Simán kikapott Felcsúton a Gyirmót II, a végén vesztett el két pontot az ETO Akadémia ma délben az NB III 29. fordulójának nyitómeccsein.
2023. április 2. 16:00
Dunakiliti, Doborgaz | A munkaterület átadását követően az előkészítő munkálatokkal februárban megkezdődött a Dunakiliti és Doborgaz közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd kivitelezése. Jövő áprilisra tervezik az átadását az 5 nyílású gyalogos és kerékpáros ártéri Duna-hídnak, mely az Eurovelo kerékpárút része lesz.
2023. április 1. 19:00
Győr | Nem volt kérdés, gyorsan eldöntötte az Audi-ETO a bajnoki döntőnek felérő meccset a Ferencváros ellen: a női kézilabda idei bajnoki címét ezzel gyakorlatilag bezsebelték Oftedalék.
Legfrissebb
- 16 másodperce Mit főzzek? Rakott brokkolit!
- 1 órája Szörnyű eset Kapuváron
- 2 órája Meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt
- 3 órája Ha nem muszáj, péntekig ne tankoljon!
- 4 órája KVÍZ: Cambridge vagy Cembridg
- 5 órája Olasz és magyar foci kupadöntő is a képernyőn
- 6 órája Az ítélőtábla döntött a kegyetlen szülők ügyében, maradt a 18 és 16 év
- 7 órája Kémiai szúnyoggyérítés szerda este
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Az autópályán is oltottak a tűzoltók – ez történt a múlt héten
- A rák ma érzelmileg kiegyensúlyozottabb lehet
- Mérje le a rollerét, hogy megtudja, kell-e kötelező biztosítás
- Marco Rossi keretet hirdet az EB-re
- KVÍZ: Mi a fővárosa ennek az országnak?
- Haragosára küldte a sexéhes netezőket
- Újabb ranglistán szerepel a Széchenyi
- Nem életveszélyt okozó testi sértés, hanem nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete
- Ha tagja akar lenni választási bizottságnak, keresse a hivatalos jelöltet!
- A skorpió ma a belső átalakulás időszakába léphet
- A nap meccse: Manchester United-Arsenal
- Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-30
- A Széchenyi és az Audi a világ minden tájáról várja a fiatalokat nyári táborába
- KVÍZ: A fáma szerint adekvát a teória
- Indul az előszezoni menetrend, több vonat megy a Balatonhoz
- Négy hét múlva lesznek a választások
- Kilopták a laptopot a táskából
- A kosnak ma váratlan lehetőség kínálkozik
- Ön szerint ki nyeri a BL-t? Szavazzon!
- Kifosztottak a beteg, idős embert
- A Széchenyi együtt akar működni a Tesla kínai riválisával (VIDEÓ)
- Két német csapat játssza a foci BL-döntőt?
- KVÍZ: Hogy írjuk ezeket a neveket?
- A többnapos ünnepek visszavetették az ipari termelést