Helyi hírek

Forró a pite – csak a szervezők és a hallgatóság ment el a Karolina Kórház jövőjéért aggódó teltházas fórumra

Mosonmagyaróvár | Kórházas témában szerveztek lakossági fórumot csütörtök délután Mosonmagyaróváron, ezúttal a Magyar Orvos Kamara (MOK) megyei szervezete – a résztvevőkkel közösen – próbált tisztán látni a Karolina jelenével és jövőjével kapcsolatban. Kompetens válaszokat azonban senki sem tudott adni a kérdésekre, mert sem a meghívott agrárminiszter, sem a polgármester, de az Országos Kórházi Főigazgatóság (aki a győri és a mosonmagyaróvári kórházigazgatónak sem adott erre engedélyt), s a Nemzeti Népegészségügyi Központ képviselője sem jött el a rendezvényre. A lakossági résztvevők – vélhetően egészségügyi dolgozók – kiabálták be, hogy mától bezárták a traumatológiát és a sebészetet is a Karolinában.
Cséfalvay Attila

2023. április 6. 19:00

Karolina
Szijjártó László, a MOK megyei elnöke, Porpáczy Krisztina, a MOK mosonmagyaróvári küldötte és Élő Anita a rendezvény levezetője. 

Megtelt a Fehér Ló Közösségi Ház érdeklődőkkel, hisz a városi kórház helyzete közel százezer embert érint a kistérségben. Székeket mutatott be jobb híján a rendezvény levezetője. Forró a pite – kommentálta, hogy gyakorlatilag senki sem akart a kórház jövőjéről beszélni. 

Kompetens válaszadók helyett diákkal mutatták be, milyen folyamatok vezettek a mostani új helyzetig, a lassú, de folyamatos kiüresítésig. Elhangzott, hogy a reform egyik kulcsszámának tűnik, hogy a tárca szerint a 12. legdrágább volt a Karolina Kórház 2021-ben, 1000 ellátandó lakosra 3 millió forintot költöttek (a megyei kórházak átlaga 1,5-2 millió forint). 

Szijjártó László, a MOK megyei elnöke elmondta, hogy a kórházban dolgozók olyan szerződést írtak alá, hogy semmilyen információt nem adhatnak ki engedély nélkül, kamarai elnökként viszont ez a kötelessége. Ha nem nevezzük nevén a problémákat, elég nehéz azokat kijavítani – közölte. Kiszolgáltatottság van az egészségügyben, hierarchia, sokan tartanak a szankcióktól – magyarázta. Nagyon sok pénz hiányzik, hogy az egészségügy korrektül működjön. Ráadásul hiába van orvos a műtőben, ha hiányzik a szakszemélyzet – folyik a verseny a megmaradt kollégák megszerzésért. Egy-egy operációra hosszú időt, egy csípőprotézisre akár 5-7 évet is kell várni – tette hozzá. Nagyon sok minden már csak papíron van – jelezte. Megpróbáljuk a gyermek- és szülészeti ellátást hétvégén is visszahozni, de egy hajszálon múlik, nem stabil a helyzet akkor sem, ha sikerül. Nem tudjuk, mikor fog elmerülni a hajó – érzékeltette a helyzetet. A legnagyobb tapsot akkor kapta, amikor elmondta, hogy a kamara februárban eldöntötte, nyomást szeretne helyezni a kormányra. 

Porpáczy Krisztina a MOK mosonmagyaróvári országos küldötte úgy látja: bár március elsején megváltozott a struktúra, de azóta sem tudja az alapellátás, kit hová lehet irányítani. – Erről semmilyen információ nem jön, még sürgős esetben sem. Én a mentőszolgálatot kérdezem meg, ez hatalmas bizonytalanság, amit a páciensek nem is értenek – mondta. 

Tegnap az OKFŐ legmagasabb beosztásban lévő orvosa azt mondta Mosonmagyaróváron: húsvét után visszaáll a hétvégi ellátás a szülészeten, a sürgősségi betegellátó hely ismét sürgősségi betegellátó osztály lesz, megmarad az aktív belgyógyászat, az egynapos sebészetben hisz (ahová csak járóbetegek jöhetnek), intenzív osztály nem lesz, valamint gyerek nappali ellátásban és nem fekvőbetegellátásban dolgoznak majd – erről Szijjártó sem tudta, mit jelent. Mindent elmond a helyzetről, hogy a lakossági förumon résztvevők – vélhetően egészségügyi dolgozók – kiabálták be, hogy mától bezárták a traumatológiát és a sebészetet is a Karolinában. Mit tehetünk mi? – kérdezte egy lakó. Egy közösségi oldalon tett poszt – a levéli nagymamáé – is sokat jelentett, jött a válasz. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.