2022. április 21. 18:00
Szigetköz | A regionális vízügy működési területén tavaly kiírták a Duna vízlevezetésének javítása miatt fontos, a folyó jobb parti zátonyain lévő fatömeg letermelésével kapcsolatos ismételt pályázatot. Emellett építési munkák történtek a Mosoni-Duna torkolatánál és a Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer két műtárgyánál. Erről egyeztettek a határvízi tárgyalásokon.
2022. április 21. 10:47
Győr | Az ETO-stadion keleti lelátója évek óta zárva, nem üzemel. „Erre a lelátóra a januárban megtartott, éves biztonságtechnikai felülvizsgálaton a hazai bajnoki mérkőzéseink átlagos látogatottságából kiindulva nem kértünk használatba vételi engedélyt, mivel az állagmegóvási munkálatok még zajlanak” – emiatt nem lehetett már napok óta jegyet kapni a tegnapi ETO-Fradira.
2022. április 20. 21:08
Győr | Nem volt esélye az ETO-nak a Magyar Kupa elődöntőben a Ferencváros ellen, de így is szép nagy teljesítmény, hogy másodosztályú csapatként a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutott.
2022. április 19. 19:00
Magyarország | Április közepétől kezdődik az őzbakvadászati idény, szeptemberig tart, amikor pedig majd a gímszarvas bika vadászatok indulnak. A természetjáró legtöbbször ilyenkor találkozhat vadásszal, és közöttük a konfliktusok zöme is ekkor alakul ki.
2022. április 17. 18:44
Győr-Moson-Sopron | Egypontos előnye megmaradt a Credobus Mosonmagyaróvárnak az NB III Nyugati csoportjában, miután legyőzte a Gyirmót II-t, s a BVSC is nyert Komáromban. Fordított az ETO Akadémia, vereséget szenvedett a Sopron.
2022. április 17. 16:27
Rajka | Ján Hrobon szlovákiai és Szemerei János magyar evangélikus püspök ma együtt tartotta, s húsvét vasárnaptól hivatalosan is minden héten szlovák nyelvű istentisztelet kezdődik a rajkai evangélikus templomban. A püspökök együtt imádkoztak a nemzetek közötti békéért és megértésért, valamint a helyi evangéliumok megindító történetének emlékére.
2022. április 16. 18:00
Magyarország | Az élelmiszer árak kilőttek, az infláció továbbra sem gyengül, nem csoda, hogy az iskolai étkeztetők is benyújtják a számlát. Lébényben 5,1 százalékos emelést hagyott jóvá a képviselő testület a vállalkozó kérésére, s az önkormányzat emellett még segítheti is menzáztató céget.
2022. április 14. 16:32
2021-ben Magyarországon belül csak Győr-Moson-Sopron megyében 27 ezer 678-an váltották ki az állami horgászjegyet. Ennyi pecás járja tehát a folyópartokat. Vajon mindenki tisztában van a szabályokkal? Tesztelje tudását!
2022. április 15. 13:00
Győr | Már csak négy csapat áll a megyei labdarúgó Keglovich-kupában. A sorsoláson kiderült, a két megyei másodosztályú csapat és a két megyei egyes egymás ellen vívhatja ki a finálét.
2022. április 15. 12:00
Még mindig történelmi magasságban van a szén-dioxid-kibocsátás – jelezte a magyar klímakutató, aki szerint a jelentős melegedést nyolc évünk van megfogni, különben az évszázad végén a bolygót soha nem látott hőhullámok, félelmetes viharok és széles körű vízhiány sújtaná. A klíma átalakulása, a szélsőséges időjárási viszonyok váltakozása új helyzetek elé állít(hat)ják a gazdálkodókat.
2022. április 14. 19:30
Győr-Moson-Sopron | Az aszály és a vízhiány jelentős kockázati tényezővé vált, melynek erőssége, előfordulási gyakorisága nőtt – jelezte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az öntözés a vízhasználó bejelentése alapján vízjogi engedély nélkül egy alkalommal történhet közvetlenül felszíni vízből ideiglenes szivattyúállással. Az eddig beérkezett öt kérelem a szigetközi, rábaközi, és a tatai térségből jött.
2022. április 14. 13:00
Töltéstava | Két hím kaliforniai oroszlánfóka tartására és bemutatására kapott természetvédelmi engedélyt a Caselly Entertainment Kft. a kormányhivataltól. A közepesen veszélyesnek minősített állatok a töltéstavai Kimba Parkba kerülhetnek, ahová idén már nem ingyenes a belépés.
2022. április 14. 09:01
Győr-Moson-Sopron | Nyolc fordulóval a vége előtt átvette a vezetést az NB III Nyugati csoportjában a Credobus-Mosonmagyaróvár. Ehhez kellett Varga László csapatának tegnapi győzelme és a BVSC váratlan pontvesztése.
2022. április 13. 08:00
Csorna | Többször járt már Németországban ismerkedésen, a Bundesliga egyik meghatározó csapata, a Bayern Leverkusen figyeli a 14 éves csatárt, a csornai Szép Marcit, aki tavaly ősszel igazolt az ETO-ból a Fehérvárhoz.
2022. április 12. 20:00
Magyarország | Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat múlt év utolsó negyedévére vonatkozó adatai szerint az EU-ban Magyarországon nőttek a lakásárak a legnagyobb mértékben az elmúlt 7 évben. A tavalyi utolsó negyedévben itthon átlagosan 2,1-szeres árat kellett fizetni a lakásokért 2015-höz képest. Az olcsóbb településeken található ingatlanok lakására volt a drágulás motorja.
Legfrissebb
- 3 órája Mit főzzek? Kelkáposztát!
- 4 órája Újabb rekordot várnak a magyar turistáktól Horvátországban
- 5 órája Ne hagyja az utolsó pillanatra, nézze át az adóbevallását!
- 6 órája Újabb ranglistán szerepel a Széchenyi
- 8 órája Nem életveszélyt okozó testi sértés, hanem nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete
- 8 órája KVÍZ: Mi a fővárosa ennek az országnak?
- 10 órája Marco Rossi keretet hirdet az EB-re
- 10 órája Mérje le a rollerét, hogy megtudja, kell-e kötelező biztosítás
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
- A nyilasnak ma kreatív ötletei lehetnek
- Először eltévesztette a házszámot a késes, maszkos betörő
- Focimeccsek a Vasastól a Liverpoolig
- Erős hajrát nyitottak a bankok a babavárónál
- KVÍZ: Könnyű, mint a pihe
- Autósok figyelem, itt várható torlódás!
- Ez történik, amikor elalszik a kamionos (VIDEÓ)
- Eső kellene a földeknek
- Ha tagja akar lenni választási bizottságnak, keresse a hivatalos jelöltet!
- A vendéglátás kemény éveket él át
- A bakoknak ma fontos lehet a kitartás
- Kézilabda rangadó a nőknél
- Indul a szabadtéri koncertszezon
- Új kihívások előtt a vállalkozók
- MESTERKVÍZ LIII.: Az AI-tól az apró szuláig
- A baknak ma érdemes a hosszú távú célokra összpontosítania
- Autószervizeket ellenőriztek, két feketén dolgozó is lebukott
- Működésbe lépett a jégelhárító rendszer, károkat előzött meg a megyében is
- A nap kérdése: PSG vagy Dortmund
- Építőipari innovációt vizsgálnak a Széchenyi-egyetemen
- KVÍZ: Melyik megyeszékhelyről van szó?
- Ismét gyűjt az Élelmiszerbank
- Kilopták a laptopot a táskából