Győr

Dézsi kiposztolta a díszfény költségeit

Győr | Saját Facebook-oldalán tette közzé Dézsi Csaba az idei és a tavalyi közvilágítás és díszkivilágítás költségét. Plusz infóként még egy angyalkáról is beszámol, ennyivel is fényesebb a csütörtöki fordulat után kirajzolódó győri advent, mint az, amit még szerdán is várni lehetett.
Új Szó Nálunk

2022. december 3. 10:00

díszfény
Fotó: Új Szó-archív

A karácsonyi díszkivilágítás áramdíja 2021-ben 4,5 millió forint volt, míg idén várhatóan 11,5 millió forintot fog kitenni – derül ki a Dézsi Csaba András polgármester által közzétett plakátból. Benne van az is, hogy tavaly az egész várost érintő díszkivilágítás 158 millió forintba került (az ideit nem tudjuk meg a posztból). A polgármester ezzel Facebookon közzétett táblázattal indokolja, hogy miért diszkrétebb idén az győri advent. Beszámol a közvilágításról, aminek egész éves áramdíja 2021-ben 398 millió, idén 998 millió forintra rúgott, 2023-ra 2,4 milliárdosra tervezik.

A posztból kiderül még többek között, hogy a Jedlik utcai szódásszifonnál lévő angyalka már világít. Hosszú utat tettünk hát meg két nap alatt.

Hiszen az előzmények ismertek: közfelháborodást váltott ki, hogy míg például Egerben, Szegeden, Székesfehérváron – a legtöbb városban – idén is megadják a módját az adventnek, Győrben kiábrándítón sötétnek ígérkezett a december. A polgármester ezt így reagálta le: nem akar ufószállópályát csinálni Győrből.

Az Új Szó Nálunk azonban csütörtökön elsőként számolt be a háttérben történt fordulatról, amit a népakarat generált: a szolgáltatótó cégtől mégis rendeltek egy diszkrétebb fényárt és el is kezdtek szerelni a lámpákat.

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
labdarúgás

Öt éve nincs köztünk Palotai Károly: „Nálunk a vízcsapból is a sport folyt" (INTERJÚ)

Fertő tó

Akadémikusok: a Fertő tavi bírósági ítélet indokolása szakmailag nem meggyőző

tiltakozás sopron

Civilek tiltakoztak Sopronban

Audi

Az Audi túlzónak tartja a szakszervezeti követeléseket

ügyelet

Íme a pontos adatok az új orvosi ügyeleti rendszerről a megyénkben

kecske

Dezső, a győrzámolyi „rémkecske" már nem ijeszti meg az arra járókat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.