Elhunyt a Győri Nemzeti Színház súgója

A színház írását változtatás nélkül közöljük:  

Színésznőnek készült, szülővárosában Ajkán érettségizett, majd annak rendje és módja szerint felvételizett a Vas utcában. A sikertelen színművészetis próbálkozások sem tántorították el a teátrumok varázslatos világától, „de hogy súgó lettem, pusztán a szerencsés véletlennek köszönhető”- mondta egykor Rita. Az 1984-ben kötött munkaszerződéssel életre-halálra eljegyezte magát a Győri Nemzeti Színházzal. Simon Géza vezető színész foglalkozott akkoriban a súgójelöltekkel, sikerrel vette az akadályokat,  elvégezte a tanfolyamot, a művészek biztatták, hogy van tehetsége e nem túl könnyű, ugyanakkor nagy fegyelmet és alázatot követelő pályához. Elfogadta és megszerette, hogy takarásból segíti az alkotói munkát.  Mindamellett jólesően fogadta, simogatta a lelkét, mikor egy-egy kisebb szerepre felkérték, ilyenkor boldogan öltözött jelmezbe, sminkelte magát. Miután mindig tudta a szöveget és a járásokat, beugrásaival több előadást mentett meg. 

Örökre elkötelezte magát a győri színházzal, folyamatosan dolgozott, az idei évadban láthattuk őt a Mirandolinában,  Vladimir Anton formabontó rendezésében, ahol a súgót alakította, aki néha bele is szólt az előadás menetébe – eleveníti fel Karácsony Szilveszter, a színház főmunkatársa, Örökös tagja. A Puskás, a musical premierjén Karácsony Angéla ügyelő „Szepesiné” feliratú mezzel ajándékozta meg, hiszen szinte összenőtt a Szepesi Györgyöt alakító Bródy Norberttel a rengeteg szöveg miatt. A musicalt követte a januári Bánk bán bemutatója, és Rita már boldogan készült az évad utolsó nagy feladatára, az Oliver! próbafolyamatára. 

A legjobb és a legszerethetőbb súgó lett belőle. Kiapadhatatlan figyelem, kötelességtudat és lelkiismeretesség jellemezte mindig is a munkáját, a színészek kivétel nélkül imádtak vele dolgozni, sohasem kímélte az energiát és fáradságot, ha a segítségét kérték. Ritától öröm volt tanulni, az őt követőknek boldogan adta át tudását. Számos rendező, köztük Valló Péter is ragaszkodott a vele való együttes munkához. „A próba alatt Rita feljegyezte szellemes mondatait, pontos instrukcióit, majd a premierbanketten ezeket felolvasta, könnyesre nevettük magunkat” – meséli  Karácsony Szilveszter. 

A színházi hierarchiában súgók, ügyelők és rendezősszisztensek egy nagy családot alkotnak, összetartanak. „Rita mindig türelmesen meghallgatta a másikat, ő viszont nem mutatta ki a fájdalmát, keveseknek nyílt meg, nem szeretett panaszkodni” – sorolja Karácsony Angéla, majd végigsimítja párnáját az emeleti ügyelői szobában. Itt is minden Ritára emlékezteti a kollégákat, a puha meleg takarója, egy ajándék pelerin, ami igencsak elkélt a próbákon. Mennyi emlék, mennyi sors: Bedi Eszti, Horváth Márta és most Vlasics Rita… 

„Bár ideje nagy részét a színházban élte, fontosnak tartotta, hogy másokat is szolgáljon” - teszi hozzá Hegedűs Ildikó művészeti titkár, aki  számtalan előadásban dolgozott együtt vele. Nagyon szeretett kézműveskedni, szívet melengető alkotásaival díszítette a színházi büfé asztalait, adományaival segítette a Lurkó Alapítványt, rendszeresen járt be a kórházba olvasni. Hétvégente az állatmenhelyen kutyákat sétáltatott, a Jókai parkolóházban megmentett macska, Kocsis Mazsola pedig neki köszönheti életét.   

Drága Rita, emlékedet fájó szívvel megőrizzük!