Helyi hírek

Felnyomták a bővítés ellen küzdő szentivániakat

Győrszentiván | Vizsgálatot indítottak a Szívügyünk Szentiván csoportot működtető egyesület ellen, „közérdekű bejelentés” alapján – ezt most tette közzé a Facebookon az egyik vezető, Szabó Andrea.
Új Szó Nálunk

2023. január 25. 11:27

Győrszentiván
Kép: Új Szó Nálunk-archívum 

„Kicsit gyűrött vagyok a tegnap után, de az élet nem áll meg! Megyek a postára, mert szorít a határidő, ugyanis néhány napja “közérdekű bejelentés” alapján a Szentiváni Öko Szeglet Egyesület ellen vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a tavaly augusztusi aláírásgyűjtés kapcsán” – áll a meglepő posztban.  

Amint a Szabó Andrea hozzáteszi:

felnyomták az egyesületet, hogy érezzék a törődést.” 

Az aláírásgyűjtés augusztus első felében kezdődött, akkor azt írták: „350 hektár fekete termőföldet minősítenek át JELENTŐS MÉRTÉKBEN ZAVARÓ HATÁSÚ IPARI ÖVEZETTÉ, amely a különlegesen veszélyes (pl. tűz-, robbanás-, fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges technológiai építmény és a működéséhez szükséges egyéb épületek elhelyezésére szolgáló terület! Segíts Te is megakadályozni!”  

Pár nap alatt 8600 választópolgárból 5585-en írták alá Győrszentivánon a petíciót az ipari park bővítése ellen és augusztus 16-án a győri közgyűlésen átadták a polgármesternek.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eu

A magyarok többsége szavazni akar az uniós választáson

tojás

Mit főzzek? Tojáspörit!

kvíz

KVÍZ: Így ragozzuk a neveket

infláció

A magyar infláció még mindig az EU-átlag feletti

kisautó

Ez nem játék, ez csalás

benzinkút, benzin, tankolás

Átfordulnak az árak a kutakon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.