Helyi hírek

Hiába a tiltakozás, bezárják a két óvodát

Győr | Két győri óvoda bezárását nagyon hosszan indokolta Pergel Elza alpolgármester, a lényege az volt, hogy alig hatvan százalékos kihasználtság mellett a rendszer nem fenntartható. Azt is megígérte, hogy a bezárt intézményeket nem kótyavetyélik el.
Sudár Ágnes

2023. február 21. 13:00

dr. Pergel Elza
Dr. Pergel Elza

Az alpolgármester is elismerte, magas a tiltakozó aláírók (szülők, nagyszülők) aránya, de újból és újból elmondta, hogy ez „muszáj-lépés”, nem örömből teszik. A szülői munkaközösség vezetője is szót kapott, ő nyilván a másik oldal érveit sorolta:

  • Az elhelyezett csoportoknál vajon mindenhol biztosítani tudják majd, hogy a munkásemberek akár fél hattól el tudják oda vinni a gyerekeket? (Eddig ezt meg tudták tenni.)
  • Ilyen létszámok mellett a gyerekeknek mennyi helyük lesz egy csoportban?
  • A csoportok létszámát biztosan 25 fő fölé növelik az átszervezéssel.

Az óvodák bezárásáról ebben a cikkünkben írtunk előzetesen.

Pollreisz házhoz ment aztán a pofonért: „bolsevik tempó”-nak nevezte, hogy ellenőrizte az önkormányzat: kik az aláírók. „Ilyet nem tehetnek meg” – szögezte le.

Dézsi Csaba András az MSZP-t hozta fel, mint „aki” óvodákat, iskolákat zárt be. „Ez már a politikai pofátlanság, ami a bolsevikoktól nem áll távol.”

Pergel Elza: Nem éreztem sértve magam, nem azt nézem, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja. Balázs, ez nem volt ideillő. Igen: meg kell vizsgálni az aláírásokat, mert gyerekek érdekében hozott intézkedésről van szó. Nem gondoltam, hogy fiktívek az aláírások és senkit nem fogunk bántani, sem megbélyegezni. Mindenki tudta, hogy névvel, címmel, mit ír alá. Jogász vagyok, kellő alapossággal jártam el.

A számok valóban kevésbé támadhatók, hisz ha 120 helyre 49 gyereket íratnának be az egyik óvodába, s az óvodapedagógusok sorra nyugdíjba mennek, akkor sok választása nincs a fenntartónak. Az óvónők mindegyikét el fogják tudni helyezni egy másik intézményben.

De mennyit spórolunk ezzel? – tette fel a kérdés Bárány István független képviselő. S ha egy városrész később fejlődik, később mi garantálja, hogy ne legyen hiány a helyekből?  

Pergel Elza azt mondta, nem gazdasági döntés született. „Az intézményrendszernek nagyon magas költségei vannak. A kiskúti óvodának 10 millió forint körül lenne az éves működése.  A Micimackónak pedig 12,5 millió. Tehát 22,5 millió egyéves megtakarítás. De nem emiatt van a döntés, nem a húszmilliós megtakarítás a fő cél. A probléma az, hogy 1700 óvodai férőhely kihasználatlan. Nincs olyan óvoda, ami teljes létszámmal működik.”

A kérdés eldőlt: a két óvodát bezárják, három tiltakozás, egy tartózkodás mellett. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.