Itt az eredeti szablya, ami megfordította a csatát és Jókait is megihlette (GALÉRIA)

A csallóközi Csiliznyárad közös emlékezetének legfontosabbja a temetőjében nyugvó ’48-as huszáralezredes, Színi Sebő Alajos sírja, ami valóságos zarándokhellyé válik mától, március 15. alkalmából. A helység szülöttje volt ő, így a faluban, a térségben mindenekelőtt az ő emlékét ápolják, tisztelve a Jókai-féle romantikát is, míg Magyarországon fordított a sorrend. Jobban szeretik az ezredes nevéhez kapcsolni alkalmasint a legendát: hogy Színi Sebő nem volt más, mint a kőszívű ember legéletrevalóbb fia, Baradlay Richárd. A Palvicz Ottóval vívott párbaj ötletét pedig e szerint a regény megírásakor Színi Sebő Alajos csatafordító párbajából merítette az író.  

Így csak annál érdekesebb a szablya, amely – mint sokan tudják – 74 évvel ezelőtt a győri múzeum gyűjteményébe került és most megtekinthettük a Csiliznyáradon őrzött másolat eredetijét. 

A híres csata a valóságban 

Az 1869-ben kiadott Jókai-regényben Baradlay Richárd az isaszegi ütközetben, a Királyerdőnél vívja meg csatáját régi nagy ellenfelével, Palvicz Ottóval. Egyszerre ütnek egymás feje felé, de Palvicz sebe a súlyosabb, a csata végül magyar diadallal ér véget. Palvicz Ottó kezét a halálos ágyánál Richárd szorítja.  

A valóságban a tápióbicskei csatát 1849. április 4-én fordította meg Színi Sebő Alajos lovaspárbaja Hermann Riedesel zu Eisenbach báróval. Az addig győztes sereg visszariadót fújt és dicső kezdetét vette a tavaszi hadjárat. A csatáról három napon át izgatottan tárgyalt a debreceni országgyűlés. 

Csiliznyárad szülöttje 1848 áprilisában az Országos Nemzetőri Tanács beosztott tisztje volt, gyorsan haladt a ranglétrán, őrnagy és osztályparancsnok lett a 13. huszárezredben. A híres párbajban megsebesült, alezredesi rangot kapott, a világosi fegyverletételig az 1. huszárezred parancsokaként szolgált, hatalmas tisztelet övezte. Aradon halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték, 1853 végén kegyelmet kapott, de a jószágvesztés révén teljesen elszegényedett. 

Neki, a valóságos személynek nem volt kőszívű az apja és nem is édesanyja kereste fel Bécsben. Anya helyett öreg huszárja, Csicsay Jónás értesítette Színi Sebőt a szabadságharc kitöréséről, ekkor huszárcsapatával hazaszökött. Bécsből nem indulhatott Magyarország felé, mert váltott lovakon elébe vágva riadóztatták volna a helyőrségeket, ezért Dévény vára felé kellett átúsztatniuk, hogy Pozsony várát kikerülve a Kis-Kárpátokból törjenek be szülőföldjükre, Csallóközbe (forrás: Végh Ferenc – Kisalföld, 1999. aug. 21.). 

Végh Ferenc, a Csiliznyárad történetét is kötetbe foglaló helytörténész kutatta legállhatatosabban a Baradlay-szálat, ő maga oldalági leszármazottja volt a csallóközi hősnek és emlékezett, hogy gyerekkorában nagyapja nővére, Színi Sebő Erzsébet mesélt neki erről a csiliznyáradi sírnál. Így forrott eggyé a két történet: valóság és legenda. 

Hogy került Győrbe a szablya? 

Már a határ inneső odalán járunk, a győri Rómer-múzeum (volt Xantus-múzeum) gyűjteményében, amelyet külső múzeumi raktárban őriznek a több helytörténeti, néprajzi, régészeti és más kinccsel együtt. Az állandó kiállítás – jól tudjuk – az Apátúr házban sajnos 2014-ben megszűnt.  

Sok ’48-as ereklye – például szórólap, rendelet, kokárda, csákó, levél – közt legfontosabb relikvia ma is a szablya, amit a muzeológus Cserhalmi Zoltán kérésünkre előkészít. Gyönyörű állapotban van Színi Sebő Alajos tiszti kardja és a hozzátartozó enyhén megfakult tiszti öv. A markolatot a tájékoztató leírás szerint vékony drótszálak erősítik. Közelebből nézve apróbb csorbulás látható itt-ott a fegyveren, s fantáziánknak engedve szeretnénk azt hinni, hogy ezeket Riedesel báró kardja ejtette a pengén, ami egyébként akár igaz is lehet.  

A szablya a ’48-as honvédegylet titkárához került annak idején, így vándorolt Győrbe, mert Haeffner Ernő állhatatosan dolgozott a ’48-as árvákért, özvegyekért, a forradalmai eszme életben tartásáért és az 1882-ben elhunyt Színi Sebő Alajos e szolgálatokért ajándékozta neki a vitézi ereklyét. A fegyver a családban maradt, mígnem a titkár egyik leszármazottja, Stringovics Sándorné 1949-ben eladta a múzeumnak a tiszti övvel együtt.  

Haeffner Ernőt a honvéd hagyományok becsben tartásáért mások is kitüntették: maga Vécsey Carolina grófnő hagyományozta rá egy kísérőlevéllel 1879-ben néhai férje, az aradi vértanú, Vécsey Károly búcsúlevelét, amelynek németül fogalmazott híres sorait október 6-án szokás idézni. „Drága imádott Linám! szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom…” – kezdte a szívszorító búcsút a vértanú. 

A levél Haeffner lányán, Jerfy Ivánnén keresztül került 1932-ben a Bencés Főgimnázium régiségtárába, aztán a kommunizmus éveiben a Rómer-múzeum jogelődjéhez, a Xantus múzeumhoz.  

Itt őrzik sok más között a csornai szabadságharcos, Kmety György szablyáját, Lukács Sándor 48-as győri kormánybiztos rendeletét: hogy tépessenek le a megye épületeiről a császári jelképek és lobogjon minden házon nemzeti színű lobogó. Vagy ott van Keller Rudolf ’48-as tüzértiszt ezüst vitézségi érme is, amit Bem tábornok tűzött a fiatalember mellére. 

A másolatot is nagy becsben tartják Nyáradon 

Cserhalmi Zoltán szerint – főként kerek évfordulókon, amikor a relikvia kiállításon szerepel – gyakran érkeznek Szlovákiából csoportok, elsősorban Színi Sebő Alajos szablyájának megtekintésére. 

A csiliznyáradi önkormányzat el szerette volna kérni egy napra az ereklyét, hogy bemutathassa, de erre nem kerülhetett sor, mert ez aránytalanul sok előkészítést igényelt volna. Igen komoly minisztériumi engedélyeztetési procedúrához kötik, hogy egy ilyen értékes nemzeti műkincs a határon akár egy napra is átvándoroljon. Az is nehezítette volna az eljárást, hogy maga az önkormányzat nem muzeális kiállítóhely. Egy hivatalos kiállítónak ugyanis megint csak egy sor feltételnek kell megfelelni: a biztonságos őrzés mellett nagyon fontos az egyenletes hőmérséklet, a megvilágítás és főleg a páratartalom – avat be Cserhalmi Zoltán.  

– Sokan azt gondolják, hogy a papír a legérzékenyebb anyag, pedig talán az bírja még legjobban a tartási körülményeket. A fémek esetében nagyon fontos, az egyenletes hőmérséklet biztosítása, az alacsony hőmérséklet és páratartalom. Nagy hőingadozás esetén azonnal megtörténik a páralecsapódás és megjelenik a rozsda. A túlzott szárazság sem tesz jót minden tárgynak – például a szerves anyagoknak, a textileknek. A pára még kevésbé. A túl meleg, a túl hideg is ártalmas, főleg ha e kettő között hirtelen következik be változás. A szükséges körülményeket ebben az épületben biztosítani tudjuk – mondja az egyéként 15 fokos helyiségben ülve beszélgetőpartnerünk, Cserhalmi Zoltán. 

Csiliznyárad önkormányzata – amint Lukács József polgármester portálunknak elmondta – természetesen tudomásul vette 2018-ban, hogy a szablyát nem kapja kölcsön, viszont arra már lehetőség nyílt, hogy méréseket végezzenek és lefotózzák a relikviát. Így testvértelepülésük, Tápióbicske elkészíttette végül a tiszti fegyver hiteles mását, amit aztán Nyáradnak ajándékozott 5 éve a település megszületésének 550. évfordulóján. 

Magyarországon nem tanítják  

– Községünk, Csiliznyárad szülötte és halottja volt Színi Sebő Alajos, mi az emlékét nagyon tiszteljük, a síremléket hűen gondozzuk. Minden évben ünnepi műsort és megemlékezést tartunk a március tizenötödikét követő szombaton, idén erre március 18-án kerül sor. Utána április 4-én Tápióbicskén az eredeti helyszíneken történelmi játék keretében megvívják a sorsfordító csatát, ami csodálatos program, és felemelő élmény, mindenkinek szívből ajánlom – mondta a polgármester. Kérdésünkre hozzátette: Szlovákiában valóban elsősorban a hely szülöttjeként tekintenek Színi Sebő Alajosra és az, hogy a legenda szerint Jókai róla mintázta hősét, csak hab a tortán. Ennek ellenére – ha a tankönyvek nem is tartalmazzák – a Csallóköz alapiskoláiban a tanárok a Baradlay-vonalat is elmesélik a gyerekeknek – mondja Lukács József.  

Ugyanezt a magyar oldalon nem mondhatjuk el, a Kőszívű ember fiai ma már nem kötelező olvasmány, de a valós történelmi személy, Színi Sebő Alajos neve sem közismert. 

Na és ki volt Fatia Negra? 

A jóságos, szelíd Jókai két dolgot nem szeretett: ha azt állították, hogy amit ő valóságként közöl, az a fantázia szüleménye, illetve ha azt állították, hogy ami szerinte kitaláció, az valójában megtörtént. Tiltakozott az ellen is, hogy a „Szegény gazdagok” sötét alakját, Hátszegi bárót, alias Fatia Negrát az 1794-ben született Nopcsa Lászlóról, Hunyad vármegye főispánjáról mintázta volna. Közszájon forgott egy történet, hogy az egyébként Hátszeg környéki kastélyban Nopcsa László jókedvű és fényűző életet él, vármegyéjét 15 éve annak rendje szerint igazgatja, a megyegyűlésekre is eljár. Ám a kortársak szerint szőlője alatt alagút húzódik, onnan hallgat ki mindenkit, igazi fantommá képezte magát és fekete álarcban rablóbandákat szervezett, rettegésben tartva a környéket. 1853-ban Nopcsának nyoma veszett, eltűnése évében Jókai hosszabb időt töltött Erdélyben, s vélhetően Lázár Kálmán gróf beszélt neki a legendáról, ami elindította az írói fantáziát (Forrás: Buda Attila: Vadregény és vadvalóság/Száz rejtély a magyar irodalomban, Gesta, 1996.) 

Galéria

+6