Meghalt Markó Iván, a Győri Balett alapítója

Nem csak a Nap szerette őket

Az Állami Balettintézet idén végzett hallgatói – egy táncos kivételével – úgy döntöttek, hogy Győrben kezdik meg pályafutásukat, és megalapítják hazánk harmadik baletttársulatát. Művészeti vezetőnek Markó Ivánt, a világhírű brüsszeli koreográfus, Maurice Béjart szólistáját kérték fel. A tizennégy frissdiplomás táncoshoz csatlakozott két, korábban végzett fiatal, s így a nyolc fiú, nyolc lány augusztus 23-án már munkába áll Győrött. Az első bemutatóra novemberben kerül sor, Orff–Markó: A Nap szerettei című, harmincperces balettjét viszik színre.” (Ifjúsági Magazin, 1979. aug. 1.)

Több mint negyven év alatt rengetegszer elevenítették fel a balettművész-évfolyam Győrbe igazolásának történetét. Álljon most itt (bizonyosan nem utoljára) az Ifjúsági Magazin 1979/8. számának interjúja, ahol a szerző Kiss Jánost kérdezi.

Miért szerettek táncolni?

„A Balettintézetben régi gyakorlat, hogy kötetlen beszélgetésre neves táncosokat is meghívnak. Három évvel ezelőtt Markó Iván volt a vendégünk. A beszélgetés elején rögtön egy kérdést tett föl: Miért szerettek táncolni? Teljes zavarban voltunk, nem szoktunk hozzá az őszinte légkörhöz, s ezért meglepett bennünket a színvallás. Pedig mindannyian tudtuk, hogy táncolni is csak őszintén szabad. Végül is parázs vita alakult ki, s ez a beszélgetés mindenkit feloldott, elragadott bennünket Markó személyisége. Ezt követően határoztuk el, hogy a diploma után is együtt maradunk. Iván neve, mint művészeti vezető, azonban csak két évvel ezelőtt került szóba. Egy színházi előadás szünetében tudtunk vele beszélni, az előadás után az egész évfolyam összejött, s a hajnalig tartó beszélgetésnek az lett az eredménye, hogy Iván igent mondott. Rendkívül megtisztelő ez számunkra, hiszen Markó Iván a világhírű Béjart-balett szólótáncosa, most van a csúcson, s érettünk hagyta ott a társulatot.”

Ez kell nekem!

Az akkor épülő győri színháznak kulcsszerepe van Markó és a társulat döntésében. Bodrossy Attila DLA akkor még fiatal építészként testközelből látta a teátrum építésének minden fázisát (bár részt nem vett a munkában); a történetet is ismeri: „A színpadot operaház méretűre tervezték – a stockholmi opera volt a minta. Egy ekkora színpad színháznak nem jó, de neki köszönhetjük Markó Ivánt. Amikor meglátta a színpadot, azt mondta: Ez kell nekem!” Kiss János is jól emlékszik az ő döntésükre: „Az egyik táncoslány édesapja járt Győrben, s mondta, hogy épül az új színház. Elmentünk a beruházó vállalathoz, s megtudtuk, hogy balett-terem is épül, s az minden szempontból megfelelő lenne a számunkra. Ezt követően a Kulturális Minisztérium közreműködésével állapodtunk meg a győriekkel.”

Voltak azért feltételei a fiataloknak, például az, hogy ne kelljen opera- vagy operettegyüttesben szerepelniük. Győr tárt karokkal fogadja a tizenhat táncost, az új győri lakótelepen kapnak másfél szobás garzonlakásokat. Ketten laknak egy szobában. Az évfolyam először csak egyéves szerződést köt a színházzal, de a fiatal Kiss János már akkor üzeni a többi táncművésszel egyetemben, hogy „ezután is szívesen maradnánk. Tartós társulatot szeretnénk kialakítani…”

Csak egy maradhatott volna

Ikonikus előadások koreográfiái születnek meg,  Markó Iván alkotótársával, Gombár Judit dramaturggal, jelmez- és díszlettervezővel valóban szárnyal:  A Nap szerettei, A csodálatos mandarin, a Bolero, a Jézus, az ember fia… A táncosok otthonra találnak, a Győri Balett a város „édesgyermeke” lesz, Markó iskolát is alapít, ahová főleg a kezdeti években nehéz a bejutás, sok a jelentkező kisgyerek, a szülők presztízsnek tekintik a felvételt a Győri Balett Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolába. A történet aztán ismert, Markó Iván 1991-ben csomagol és távozik. De alakult is bárhogy ez a mese, kitörölhetetlen nyomot hagy a táncosaiban. Akárcsak Gombár Judit. Mindez nyilvánvaló akkor is, amikor Kiss Jánost (már nem fiatal táncosként, hanem a Győri Balettet sok éve igazgató vezetőként) a Prima díj évfordulóján, 2020-ban kérdezi az újságíró:

–„Apánk és anyánk”… Ön évekkel Markó Iván távozása után is így beszélt róluk. Örökké így maradnak?

– Bizonyos dolgok nem változnak. Attól, hogy utána rossz dolog történik, a múltat nem kell és nem is lehet eltörölni. (15 év, 45 Prima díjas ember)

Hogy milyen helyzetbe került akkor a társulat, arról Bombicz Barbara 2011-ben így mesélt: „1991 májusában Iván elhagyta a Győri Balettet. Akkor már megvolt a felkérés, hogy II. János Pál pápa látogatására a Szent Margit-legendát adjuk elő. De nem volt koreográfus. Megkaptam Gombár Judit zenei összeállítását, és a kazettát hallgatva elképzeltem Szent Margit szólóját. Az együttesnek tetszett az elgondolásom, így került színpadra első részkoreográfiám a kompozícióba, amelynek megalkotásában az együttes több tagja is részt vett. Az akkor pár hetes második gyermekemet mózeskosárban vittem a próbákra, és két szoptatás közben gyakoroltuk a táncosokkal az általam készített jeleneteket.” (Fidelio, 2011. aug. 26.)

A társulat talpra áll, ezt negyven év távlatából pontosan tudjuk. Könnyebb így a megbocsátásról is beszélnie a Markó szerepét átvevő Kiss Jánosnak: „Bizonyos dolgokért – sok mindenért – megbocsátottam. Komolyan vállalom, hogy a legszebb tett a megbocsátás, ami persze más, mint a felejtés. Egyetlen dolog van, amit nem tudok megbocsátani: amikor arra kértük, a huszonötödik évfordulón, hogy legalább egyetlen művet adjon át, s terveztük a közös bemutatónkat – amibe először belement–, az utolsó pillanatban nem engedte meg. Az a tragédia ebben, hogy ezek teljesen elvesztek. Amíg más koreográfusok műveiből sok fennmaradt, Markó Iván alkotásait egyetlen helyen sem adják elő. Nincsenek. Eltűntek.”

Markó Ivántól A Nap szeretteinek bemutatója apropóján a tévériporter azt kérdezi a negyven-éves felvételen: Van-e a példaképe? Többes számban – feleli Markó: vannak.

A gyerekek a példaképeim. Azért, mert bátrak. Mert belevágnak valamibe, amiben hisznek. Azért, mert tudnak szeretni. Mert tudnak dolgozni. Ennyi.”

Markó Iván Győrben (1979). Fotó: wikipedia