Helyi hírek

Hatszáz állást kínált a karrierbörze (GALÉRIA)

Győr | Rekordszámú, több mint ötven kiállító vett részt a győri Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén április 18-án. A cégek mintegy hatszáz állás- és gyakornoki lehetőséget kínáltak az érdeklődőknek.
Új Szó Nálunk

2023. április 19. 12:00

börze
- Fotó: Májer Csaba József

A Széchenyi István Egyetemen minden félévben megrendezett Karrierbörze célcsoportját elsősorban az intézmény aktív hallgatói jelentik. Rajtuk kívül a diplomásoknak, a pályakezdőknek és a szakképzett fiataloknak is szól az esemény, amely kitűnő alkalom a vállalkozások számára, hogy megtalálják jövendőbeli gyakornokaikat, munkavállalóikat. 

„A mostani rendezvényen rekordszámú, ötvenhat kiállító vett részt, összesen mintegy öt-hatszáz nyitott állás- és gyakornoki pozíciót kínálva az érdeklődőknek. A börze hagyományosan rendkívül népszerű a hallgatók körében, hiszen összehozza őket a térség vállalkozásaival. Sokan találják meg itt gyakorlati, illetve majdani munkahelyüket. Ez a program is hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemünkön tanulók közül rengetegen már a diploma megszerzésének pillanatában rendelkeznek állással, gyakran annál a cégnél, ahol gyakornokként is dolgoztak tanulmányaik alatt” – fejtette ki Zentai Effi, a Széchenyi-egyetem karrierkoordinátora. 

A rengeteg látogató egyike Vitvindics Ramóna volt, aki a győri egyetem vezetés és szervezés mesterszakára jár. „Az Audi Hungaria standjánál érdeklődtem gyakornoki lehetőségről, pécsiként erről a vállalatról hallottam a legtöbbet. Ha már itt vagyok, azért más kiállítóknál is körbenézek” – válaszolta. 

A több mint félszáz kiállító között volt több olyan is, amely a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában van. Ilyen a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelynek sajtókapcsolati menedzsere, Beck András kifejtette: elsősorban leánycégük, az autósporthoz kapcsolódó kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó a HUMDA Lab tevékenységét mutatták be az érdeklődőknek. „Ez járművel, járműdinamikával, mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnökök, illetve projektmenedzserek számára lehet érdekes” – jegyezte meg.

A szintén a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz tartozó Techtra Technológiai Transzfer Intézet standjánál Remeli Viktor, a mesterséges intelligencia kutatócsoport vezetője kifejtette: céljuk, hogy a civil és a védelmi ipar számára hasznos technológiákat hozzanak létre, a fejlesztéseket az alkalmazott kutatási szinttől akár a prototípusig végigkísérve. „Ehhez gyakornokokat és már végzetteket keresünk mérnöki pozíciókba, elsősorban informatikai, mechatronikai, villamosmérnöki területekre” – fűzte hozzá. 

Szintén jelen volt a rendezvényen az Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályájánál működő ZalaZONE Ipari Park Zrt., amelynek vezérigazgatója, dr. Háry András kifejtette: a ZalaZONE Parkban olyan ökoszisztéma épül, amelynek a Széchenyi-egyetem mellett részét képezik ipari szereplők, fejlesztési központok, kutatóintézetek. „A cél, hogy minél több nagy hozzáadott értékű tevékenység valósuljon meg a ZalaZONE-on. A Karrierbörzén részben a ZalaZONE Gyakornoki Programot, részben az ott működő cégeket népszerűsítettük a hallgatók körében” – mondta. 

A ZalaZONE mellett letelepült cégek egyike a védelmi ipar fontos szereplője, a Rheinmetall. Gaál András, a Rheinmetall Hungary Zrt. munkatársa hangsúlyozta: nyitott mérnöki pozíciókkal érkeztek a Karrierbörzére, míg gyakornoki lehetőségek várhatóan jövőre lesznek elérhetők vállalatuknál. (Forrás: SZE)

Galéria
Megtelt a Széchenyi István Egyetem győri campusának aulája kiállítókkal és érdeklődőkkel.-1
Sok érdeklődő volt az Audi Hungaria standjánál is. -2
A ZalaZONE által kínált lehetőségeket is megismerhették a hallgatók.-3
A Széchenyi István Egyetemmel partnerséget ápoló Bosch is jelen volt a Karrierbörzén.-4
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

gomba

Mit főzzek? Gombát!

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

szlovákia

Egyre messzebbről járnak vásárolni a szomszédba

weltauto

Nem igazán értékállók az elektromos autók

öt forintos

Az elszegényedés réme Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.