Haza és nagyvilág

Alternatív népszavazás indult az oktatásról

Magyarország | Október 23-án indult Magyarország első alternatív oktatási népszavazása, amelyen hét oktatással kapcsolatos kérdésben mondhatják el véleményüket az emberek.
Új Szó Nálunk

2023. október 23. 13:00

népszavazás
- Fotó: Facebook/7igenesnepszavazas

Az akciót az Egységes Diákfront és az aHang szervezi. Eredetileg hivatalos népszavazásra tettek kísérletet, de a Nemzeti Választási Bizottság egyik kérdésüket sem hitelesítette és a Kúriánál sem jártak sikerrel. 

Az alternatív népszavazáson online már péntektől lehet szavazni. Személyesen pedig október 23-30. között lehet ezt megtenni minden megyeszékhelyen és nagyvárosban, Budapesten pedig több mint 20 helyszínen. Győrött a Városház téren, Sopronban pedig a Széchenyi téren várják a véleményt nyilvánítani akarókat. 

Már 16 éves kortól lehet szavazni, mégpedig azért, hogy a diákok egy része is elmondhassa véleményét. A szervezőknek az a célja több mint 200 ezer szavazat összegyűjtése, hogy ezzel is nyomást tudjanak gyakorolni a döntéshozókra. 

Az alternatív népszavazás kérdései a következők: 

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os 
  • béremelést a pedagógusoknak?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós 
  • beleszólása az igazgató kiválasztásába?” 
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a 
  • köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?” 
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.