Haza és nagyvilág

Az elhízás már nagyobb gond, mint az alultápláltság

London | A becslések szerint már egymilliárd fölött jár az elhízottnak tekintett emberek száma világszerte – számolt be róla az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és egy nemzetközi kutatócsoport friss jelentése, amely arra is rámutatott, hogy az elhízás a legtöbb országban nagyobb problémát jelent már, mint az alultápláltság.
Új Szó Nálunk

2024. március 1. 13:00

kövér
- Fotó: shutterstock

„Döbbenetes számú elhízott ember van” – jelentette ki Majid Ezzati, az Imperial College London professzora, a Lancet folyóiratban csütörtökön publikált kutatás vezető szerzője.

A kutatók több mint 190 országból 220 milliónál is több ember adatait használták a jelentés elkészítéséhez. Miközben az elhízottak aránya számos gazdagabb országban stagnál, máshol gyorsan növekszik. Hozzátette: az alultápláltság ugyan világszerte visszaszorulóban van, de sok országban továbbra is komoly probléma, és ott nemcsak az éhezés, hanem az elhízottság okozta egészségi problémákkal is meg kell küzdeni, ami kettős terhet jelent.

Francesco Branca, a WHO táplálkozási vezetője felidézte, hogy bár régebben a gazdagsághoz kötötték az elhízást, manapság világszerte gondot jelent.

A jelentés megállapította: 1990 és 2022 között a felnőtt lakosságban az elhízottak aránya több mint duplájára nőtt, az 5-19 éves korosztályban pedig megnégyszereződött.

Ugyanebben az időszakban az elemzés szerint az alultápláltnak tekintett lányok aránya ötödével, az alultáplált fiúké harmadával, a felnőtteké felével csökkent.

Ezzati rendkívül aggasztónak nevezte az elhízottak arányának növekedését a gyermekek körében, egyúttal arra is rámutatott, hogy az éhezés továbbra is százmilliókat érint világszerte. A súlyos alultápláltság káros a gyermekek fejlődésére, és akár halálhoz is vezethet. Az elhízás pedig számos súlyos betegség  – köztük a cukorbetegség, a szív- és vesebetegség – kialakulásával fenyeget, és szintén korai halálozást okozhat.

A kettős teher elsősorban a szegény és a közepes jövedelmű országokban nőtt, például a karibi térségben és a Közel-Keleten. Ugyanakkor egyes európai országokban, köztük Spanyolországban az elhízottak arányának csökkenését vagy stagnálását észlelték a kutatók.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint az elhízás elleni küzdelemben olyan intézkedések segíthetnek, mint a magas cukortartalmú termékek megadóztatása és az egészséges iskolai étkeztetés népszerűsítése.  (MTI/Reuters)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pénz

Ez nem talált pénz, hanem lopott

lehűlés

Hidegfront hoz esőt és lehűlést

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

gomba

Mit főzzek? Gombát!

szlovákia

Egyre messzebbről járnak vásárolni a szomszédba

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.