Haza és nagyvilág

Elkészült a soproni elkerülő út újabb szakasza

Sopron | Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Új Szó Nálunk

2024. május 7. 08:00

elkerülő
- Fotó: MTI/Filep István

A határidő előtt két hónappal fejezték be az elkerülő építését. Az új útra a M85 autóút „Sopron Nyugat” különszintű forgalmi csomópontban lehet majd fel, illetve lehajtani. Az átadott útszakaszon öt helyen körforgalmú csomópont, öt műtárgy és egy szintbeni vasúti átjáró is épült. A projekt részeként a Nyugat-majori út, a Somfalvi út és az Ágfalvi út keresztezésénél körforgalom létesült. A Terv utca új szakasszal bővült a Somfalvi úti körforgalomig, és számos földút épült ki. A gyalogosok biztonságát két új autóbuszöböl és három gyalogos átkelőhely szolgálja.

Az északnyugati elkerülő lehetővé teszi a város számára, hogy korszerű elkerülő gyűrű alakuljon ki és megteremti annak a lehetőségét, hogy az alagútpár átadását követően a teherforgalmat kivezessék a város belső területeiről. (MTI, Magyar Építők)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.