Haza és nagyvilág

Harmincnégy fogvatartott tett záróvizsgát Sopronkőhidán

Sopron | Hegesztők és villanyszerelők tettek szakmunkás záróvizsgát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falai között júniusban. Összesen harmincnégy fogvatartott szerzett most szakmát - és remélhetőleg esélyt.
Új Szó Nálunk

2023. július 2. 14:00

hegesztő rab
Tizenkilenc villanyszerelő és tizenöt hegesztő tett szakmunkásvizsgát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben. - Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

A záróvizsgákon elsőként az elméleti tudásukról kellett számot adniuk a fogvatartottaknak, majd következtek a gyakorlati feladatok. A vizsgabizottság tagjai utóbbi számonkérést követően szóban is beszámoltatták a fogvatartottakat - közölte az intézmény. Az iskolarendszerű képzésben részt vevők közül többen is azért vállalták a képzést, mert az intézet falai között betanítottként már végeztek ilyen feladatokat, de van olyan fogvatartott is, aki a családjának akarja bizonyítani, hogy a későbbiekben meg tudja majd állni a helyét a szabad életben.

Az egyik vizsgázó fogvatartott elmondta, hogy korábban a targoncavezetői képesítést is megszerezte a büntetés-végrehajtás keretei között, most pedig már hegesztői oklevele is lesz. Börtönbe kerülése előtt hegesztőként dolgozott, akkor még "papír" nélkül, így azonban szabadulása után sokkal könnyebben el tud majd helyezkedni. Szívesen csinálná ezt továbbra is, mert szereti ezt a munkát.

A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falain belül a Soproni Szakképzési Centrum tanárai végzik a szakképzési feladatokat, mintegy száz fogvatartott tanul szakmát, ők a villanyszerelő, hegesztő, szakács, festő és porfestő képzés közül választhattak. Az elméleti és gyakorlati oktatás tananyaga  megegyezik az úgynevezett civil oktatásban lévővel, így a fogvatartottak a fegyházban folytatott tanulmányok és sikeres vizsgák után megkapott oklevéllel nemcsak az intézet falain belül tudnak dolgozni és tapasztalatot szerezni, hanem a szabadulásukat követően nagyobb esélyük van visszailleszkedni a társadalomba. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sze

Itt vannak a Széchenyi-egyetem ponthatárai

wok

Mit főzzek? Zöldséges húst!

kvíz

KVÍZ: Melyik helyes, melyik hejtelen?

benzin

Ez lesz a benzinkutakon

forint

KSH: 10 százalékkal több a pénzünk, mint egy éve

pont

Ma eldől, kit vesznek fel egyetemre, főiskolára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.