Haza és nagyvilág

Infláció: Magyarország még mindig az élmezőnyben

Luxembourg/Budapest | Dacára a kormányzati gazdaságot érintő győzelmi jelentéseknek, a magyar infláció még mindig jóval az európai átlag felett van. Ebből a szempontból a huszonhét országból csak háromban rosszabb a helyzet.
Új Szó Nálunk

2024. május 18. 11:00

infláció
- Fotó: Pexels

Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett végleges adatai szerint. Egy évvel korábban, tavaly áprilisban 7,0 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árak éves emelkedése.

Havi összevetésben ugyancsak az előzetes becslésnek megfelelően 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban a márciusi 0,8 százalék után. 

Az Eurostat adatai alapján áprilisban az energiaárak 0,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól a márciusi 1,8 százalékos csökkenést követően. Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,8 százalékra gyorsult áprilisban a márciusi 2,6 százalékról. A szolgáltatások áprilisban 3,7 százalékkal, míg egy hónappal korábban, márciusban 4 százalékkal drágultak éves összevetésben. Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előzetes becsléssel összhangban 2,7 százalékra, 2022 február óta a legalacsonyabbra csökkent a márciusi 2,9 százalékról. (MTI)

Április

Íme a márciusi adatok, nem javult a helyzet. 

március
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.