2023. szeptember 8. 11:00
Magyarország | Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,7 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. augusztus 8. 10:00
Magyarország | Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Németországban is ma tették közzé a friss adatokat, ott 6,2 százalékos éves árnövekedésnél tartanak.
2023. augusztus 2. 18:00
Az infláció leszorítása érdekében a kormány számos eredményes intézkedést tett, döntött egyebek mellett a kötelező akciózásról és a Gazdasági Versenyhivatallal közösen elindította az online árfigyelő rendszert – mondta szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára.
2023. július 21. 11:00
Magyarország | Július óta közel 7 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára. A látogatók leginkább a tej, a csirkemell, a sajt és a vaj áraira kíváncsiak.
2023. július 21. 08:00
Magyarország | Tovább emelkedtek a termőföldekért fizetendő összegek Magyarországon 2022-ben, csaknem 10 százalékkal. Reálértéken azonban 4,5 százalékkal csökkentek az árak a magas infláció miatt. A hektáronkénti legmagasabb, kétmillió forint feletti átlagárat a gyümölcsösökért és a szőlőkért kellett fizetni – derült ki az MBH Jelzálogbank elemzéséből.
2023. július 19. 15:00
Európai Unió | Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 17 havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adataiból. Magyarországba erősen mérsékelten gyűrűzött be.
2023. július 7. 12:00
Magyarország | A kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően tovább folytatódott a szankciós infláció trendszerű és egyre nagyobb mértéket elérő csökkenése – állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva a gazdaságfejlesztési miniszter. Azért mutatjuk az európai adatokat, igaz, még májusból.
2023. június 30. 19:00
Ausztria | Az osztrák statisztikai hivatal gyorsbecslése szerint az infláció júniusban 8,0 százalékra csökkent a májusi 9,0 százalék után. Ez a legalacsonyabb érték 2022 májusa óta.
2023. június 20. 10:00
Magyarország | Az emberek majdnem háromnegyede azt gondolja, hogy a kötelező akciók nem tudják megállítani az élelmiszerek drágulását – derül ki a Publicus Intézet a Népszava számára készített közvélemény-kutatásából. A kereskedőket már kevésbé hibáztatják az emberek a magas árak miatt.
2023. június 16. 17:00
Európa | Az Eurostat végleges adatai szerint májusban 6,1 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben az áprilisi 7,0 százalékról.
2023. június 2. 17:00
Ausztria | Az ausztriai inflációs hullám lassan alábbhagy. Az osztrák statisztikai hivatal gyorsbecslése szerint a májusi infláció 8,8 százalék volt, ami 2022 júniusa óta a legalacsonyabb.
2023. május 14. 20:00
Magyarország | A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százalékának pedig enyhén nőttek a költései, mindössze négy százalékuk gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban - derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből.
2023. május 10. 13:00
Magyarország | Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. május 4. 20:00
Magyarország | Azemelkedő költségek mára már gyakorlatilag mindenkit arra készítettek, hogy változtasson vásárlási szokásain. A EY Magyarország kutatása azt vizsgálta, hogyan reagáltak a vásárlók az inflációra.
2023. április 28. 18:30
Magyarország | A magyar kormány megtiltotta 25 ukrajnai agrártermék behozatalát. A hazai gazdák örülhetnek, de ha bemennek majd a boltba, akkor valószínű, ők sem.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 1 órája Tartja helyét az ETO és a Mosonmagyaróvár
- 6 órája Középiskolás kisokos a felvételizőknek
- 7 órája Svájc maradt a leginnovatívabb ország a világon
- 8 órája KVÍZ: Idegenül hangzik, de megszoktuk
- 9 órája Így élnek Polyák Lilláék Kanadában
- 10 órája Kevesebb élelmiszert dobunk ki, de így is sokat
- 11 órája A töltéskorona nem parkoló
- 13 órája Fico nyert, a magyarok vesztettek
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Újabb hálapénzügyben nyomoznak
- Kicsit kevesebb munkahelyi baleset történt
- Mesterkvíz XXIII.
- A mérlegeknek szükségük lehet egy kis pihenésre
- Vigyázat, torlódásra lehet számítani
- Ismét termel a győri Audi
- Újabb megyék csatlakoznak az új orvosi ügyeleti rendszerhez
- Csér, a 26 fős falu most aztán leverte az összes többit
- KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- A szüzek ma praktikusabbak lehetnek
- Már nem nyeretlen a Gyirmót
- Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- Dévértelepítés a Mosoni-Duna holtágon
- Leállt és újraindult a termelés a Volkswagen csoportnál
- Középiskolás kisokos a felvételizőknek
- KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- A szüzek ma praktikusabbak lehetnek
- Már nem nyeretlen a Gyirmót
- Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- Dévértelepítés a Mosoni-Duna holtágon
- Leállt és újraindult a termelés a Volkswagen csoportnál
- Középiskolás kisokos a felvételizőknek