Ingyenhitellel csábítanak a boltok és a webáruházak karácsony előtt
2024. december 15. 15:00
Csúcsévet zár 2024-ben az áruhitelezési piac. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ez azt jelenti, hogy áruhitel-szerződések száma meghaladja majd a 2019-es 172 700 darabot, a folyósított összeg pedig magasabb lesz, mint a tavalyi 41 milliárd forint, a szakértő várakozásai szerint a 45 milliárd forintos határon is túlszalad majd a piac.
Gergely Péter ezt a vélekedést arra alapozza, hogy az év első 10 hónapjában kötött áruhitel szerződések darabszáma meghaladta a 141 300-at, amelyekben 36,5 milliárd forintra szerződtek az ügyfelek. Éves szinten a folyósított összegben 15, darabszámban pedig 12,5 százalékos növekedést mutat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája.
A szakértő arra emlékeztet, hogy az áruhitelek esetében az igazi csúcsidőszak november-decemberre tehető. Az eddigi abszolút áruhitel kihelyezési csúcsot 2023 decemberében könyvelték el, amikor az ügyfelek áruhitel-igénylése megközelítette a 4,9 milliárd forintot. Ezt az értéket a BiztosDöntés.hu szakértője szerint egészen biztosan meghaladja majd idén a piac.
A BiztosDöntés.hu számításai szerint a karácsony közeledtével ismét növekedésnek indultak az átlagos szerződési összegek: az elmúlt két hónapban már 260 ezer forintot meghaladó összegű terméket fizettek ki áruhitellel az emberek – miközben a tavaszi hónapokat még 250 000 forintos átlagos hitelösszeg jellemezte.
Gergely Péter szerint egyértelműen látszik ugyanakkor az áruhitel felvételben az infláció, hiszen 2021 második felét megelőzően az átlagos áruhitel összeg bőven 200 000 forint alatt maradt. Ez az összeg futott fel 2022-re 230 000 forint környékére, majd jutott 2023 októberében a 298 000 forintos abszolút csúcsértékre.
A szakértő szerint az elmúlt hónapokban lecsökkent átlagos hitelösszeg azt is jelezheti, hogy a pénzromlás idején felélt tartalékok miatt a családok egyre nagyobb része vásárolja meg hitelből a szükségessé vált háztartási berendezést. Ugyanezen okból várja azt a BiztosDöntés.hu szakértője, hogy a karácsonyi időszakban számos ügyfél használja majd ki a pénzintézetek és a kereskedők által kínált kedvezményes, akár 0 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutatóval) futó áruhitel finanszírozási akciókat.
Azt, hogy a kedvezményes akciók jelen vannak a piacon a BiztosDöntés.hu szakértője szerint mindennél jobban mutatja, hogy miközben a személyi hitelek átlagos hitelköltsége csak 2024 októberére tudott 17 százalékra csökkenni, addig a megkötött áruhitel szerződések átlagos hitelköltsége 12,7 és 14,2% közötti volt az év tizedik hónapjában.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.