Haza és nagyvilág

Már nem nagyon terveznek babaváróval a fiatal családok

Magyarország | Hiába a 10-ről 11 millióra emelt felvehető összeg-plafon, júniusban már alulmúlta a babaváró kihelyezése a tavalyi számokat. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az életkori szigorítás miatt a potenciális igénylők száma a következő hónapokban tovább csökkenhet.
Új Szó Nálunk

2024. augusztus 25. 16:15

babaváró
- Fotó: Shutterstock

Miközben az első, 2019-ben szerződők nyártól az eredeti 5 év után további 2 éves türelmi időt kaptak a gyermekvállalási feltételekben meghatározott első gyermek megszületésére, a babavárón szemmel láthatóan nem segített az igényelhető támogatás összegének 10-ről 11 millió forintra növelése sem. Hiába ugyanis az igényelt hitel összeg átlagának 10 százalékos növekedése, a bankok idén júniusban már csak kisebb összeget, 19,5 milliárd forintot tudtak folyósítani babaváróból, mint az egy évvel ezelőtti 22,9 milliárd forint – emlékeztetett Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. 

Noha az igényelhető összeg emelkedése miatt csak 15 százalékos visszaesést mutatnak a konkrét kihelyezési számok, azonos bázison számolva negyedével esett vissza a piac teljesítménye. Plasztikusabban mutatja meg a visszaesést a szakember szerint az, hogy idén júniusban mindössze 1 789 babaváró szerződés köttetett, ami közel 23 százalékos elmaradás a 2022 júniusi 2 317 kontraktustól. 

Egyhavi teljesítmény – fél év alatt

Az év első hat hónapjában megkötött szerződések száma nem érte el a 11 300-at, miközben a program indulását követően 2019 augusztusában egyetlen hónap alatt több szerződést írtak alá az ügyfelekkel a bankok. Két évvel ezelőtt, 2022-ben kétszer több, 22 700 szerződés köttetett június végéig, 2020 első félévében pedig a mostani féléves teljesítmény közel háromszorosa 32 500 szerződés volt a piac teljesítménye.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a babaváró idei tragikus tavasza, a 122,7 milliárdos féléves teljesítménnyel jó eséllyel csak annak köszönhetően tud éves bázison emelkedést mutatni még a megemelt keretösszeggel is, hogy 2022 decemberében a konstrukció esetleges megszüntetése körüli bizonytalanság egy negyedévnyi teljesítménynek megfelelő, 70 milliárd forintos előrehozott keresletet generált, aminek köszönhetően drámaian összecsúszott 2023 elejére a piac. 

A lakáshitelpiachoz képest helyben jár a babaváró

Gergely Péter szerint a babaváró szerény teljesítményét így jobban megmutatja, hogy miközben a folyósított hitelösszeg az önmagában 10 százalékos növekedést hozó keretemeléssel együtt is csak 28,8 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában, addig a lakáshitel kihelyezés a 2023-as első félév két és félszeresére, 643 milliárd forintra tudott ugrani, ezen belül a támogatott lakáshitelek 172 milliárdos értéke 3,2-szeres növekedést takar. 

Csökkenő súly a háztartási hitelezésben

A babaváró, amely 2020 első félévében még a teljes lakossági hitelkihelyezés közel 30 százalékát adta, idén már csak 10 százalék alatti súlyt képvisel a háztartási finanszírozáson belül. Az ügyfelek által felvett babaváró összege a lakáshitel folyósítás 20 százalékát teszi ki, miközben a tavaly június végéig folyósított babaváró az ugyanezen időszak alatt felvett lakáshitelek 37,1 százalékát tették ki – de 2020-ban még 70 százalék felett jártunk.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hónapokban sem látszik esély érdemi javulásra, hiszen tavaly hónapról-hónapra erősödött a babaváró kihasználtsága. Ráadásul az életkori szigorítás miatt (januártól igazolt várandósság nélkül már csak a 30 év alatti hölgyek jogosultak babaváró támogatás felvételére) tavaly év végén még egy újabb mini-boomot, és 2023 decemberében 40 milliárd forintos kihelyezést hozott, ami tovább erősíti majd a viszonyítási bázist. Ezzel szemben az életkori szigorítás tovább csökkenti a következő időszakban az igénylésben érintettek számát.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.