Haza és nagyvilág

Jó ütemben: infláció Magyarországon és Németországban

Magyarország, Németország | Újabb győzelem az infláció felett, mondta a magyar gazdaságfejlesztési miniszter. Így már csak két és félszerese a németországinak. Derül ki a Magyar Távirati Iroda híradásaiból.
Új Szó Nálunk

2023. december 8. 10:00

infláció
- Shutterstock

Nagy Márton pénteki közleményében kijelentette, hogy az infláció csökkentése jó ütemben halad Magyarországon, ami lényeges segítséget jelent a családok és a gazdaság számára egyaránt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét – adta hírül a Magyar Távirati Iroda. 

Az MTI következő híre a sorban pedig a németországi helyzetről szól: az élelmiszerár-emelkedés lassuló ütemének és az energiaárak csökkenésének köszönhetően novemberben két és fél éves mélypontra csökkent az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint. Novemberben 3,2 százalék lett az éves áremelkedés, alacsonyabb az októberi 3,8 százaléknál. Ezzel az infláció már az ötödik egymást követő hónapban csökkent, és az elért szint 2021 júniusa óta a legalacsonyabb lett. Németországban. 

Egy egyszerű osztással megállapítható tehát, hogy a sikeres kormányzati gazdaságpolitika eredményeként a magyar infláció már csak a 2,5-szerese a német áremelkedésnek. Ahogy Nagy Márton megállapította: a kormány célzott intézkedései tehát hatékonyak. (Forrás: MTI) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tök

Mit főzzek? Tökfőzeléket!

autókereskedés

Lassú, de fokozatos növekedés – ezt várja a használtautó-piac

kvíz

KVÍZ: Idegenből jött szavaink

gyors

Idén is indul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz

Pollreisz Balázs

Pollreisz is ringbe száll a polgármesterségért

internet

Ezekre a témákra kattintott a magyar 2023-ban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.