Haza és nagyvilág

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

Magyarország | A következő hetekben kiderül, melyik vidéki településeken létesül biztosan új e-töltőállomás – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A november elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az EM.
Új Szó Nálunk

2024. október 12. 15:00

töltő
Sok még a fehér folt Magyarországon. - Fotó: PxHere

A közlemény szerint a 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén. Hétfőn rajtol a kapcsolódó technikai felhívás első köre, amely annak garantálására szolgál, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben teljesítsék e kötelezettségüket.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak az elektromos autókat üzemeltetők. A legtöbb berendezés, a teljes állomány közel fele Budapesten és Pest megyében működik, a fővárostól távolabbiak is jellemzően az autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban találhatók meg.

 

töltők
Töltők térképen: az ábra jól mutatja, mi a különbség ebből a szempontból Győr-Moson-Sopron és Burgenland között. - Forrás: villanyautosok.hu

Az EM az országos lefedettség elérése irányába tett lépésként célzottan ösztönzi új elektromos töltőállomások létesítését a ma még hiányosan ellátott vidéki járásokban. A 28 milliárd forintos keretösszegű program jóvoltából a következő években országszerte több mint száz helyszínen válnak hozzáférhetővé nyilvános e-töltők.

A kiíráson elektromostöltőállomás-üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások juthatnak többletforráshoz. A pályázók alapjogosultsági feltételként kötelesek korszerű töltőállomás telepítésére vállalást tenni egy elégtelen lefedettségű járás bármely településén.

A cégek a kapcsolódó technikai felhívás első körében október 14. és 21. között jelezhetik preferencialistájukat a települések közül kiválasztva a számukra legvonzóbb tizenötöt. A projekthelyszínek jóváhagyásában a magasabb prioritási szinteket, azok egyezősége esetén a jelentkezési lapok beérkezésének időpontját veszik figyelembe, és amennyiben szükségessé válik, október utolsó és november első napjaiban újabb benyújtási kör következhet.

Az élesben november 6-án induló pályázat célja az energiaátmenet felgyorsítása, a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése.

Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el, alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni. Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható.

A beruházások a hálózat fehér foltjainak lefedésével teszik kényelmesebben használhatóvá és kelendőbbé a tiszta és csendes zöldautókat. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hulladék

Fókuszban az élelmiszerpazarlás

sport

ETO-FTC, Arsenal-Liverpool és Internazionale-Juventus

forint

A cégek fele tervez béremelést

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

hori

A nyilasra egy kaland most különösen inspiráló hatással lehet

Kazinczy

Három megyei középiskola a legjobb 25-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.