Haza és nagyvilág

Szegeden és Debrecenben drágultak leginkább a lakások

Magyarország | Májusban a lakások áremelkedése éves összevetésben 4,5 százalék volt, Budapesten pedig 5,8 százalékkal nőttek az árak az elmúlt 12 hónapban. Áprilisban az éves drágulás üteme egy-egy százalékkal kisebb volt a májusinál – közölte az ingatlan.com a kereslet-kínálati összesítője alapján.
Új Szó Nálunk

2024. június 11. 17:00

ingatlan

A legnagyobb mértékben továbbra is a Szegedet és Debrecent is magában foglaló dél-alföldi és észak-alföldi régióban emelkedtek a lakásárak, ahol egy év alatt 7-8 százalékkal drágultak az ingatlanok. A fővárosi újonnan épült lakások átlagos négyzetméterára 1,28 millió forint, a használtaké 954 ezer forint. A legnagyobb újlakás-kínálattal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben több mint 1 millió forint a négyzetméterár átlagosan, Pécsen 972 ezer, Nyíregyházán pedig 655 ezer forint.

Balogh László, az ingatlanpiaci portál vezető gazdasági szakértője kifejtette:

a lakásdrágulás üteme még visszafogottnak tekinthető, ami csak a harmada és a negyede a 2015 és 2022 között tapasztalt lakásárrobbanás tempójának.

Ez a helyzet egyaránt jó a vevőknek, és az eladóknak is kedvez, mert évről évre többet ér az ingatlanuk. Mivel viszonylag ritkán alakul ki ilyen állapot az ingatlanpiacon, ezért ezt érdemes kihasználni mind vevői mind pedig eladói oldalról.

Adataik szerint Budapesten a használt lakások esetében 954 ezer forint az átlagos négyzetméterár, míg az újak 1,28 millió forintnál tartanak. A legtöbb új építésű lakást a XIII. kerületben hirdetik eladásra 1,35 milliós négyzetméteráron, a második és harmadik legszélesebb újlakás-kínálattal rendelkező XI. és III. kerületben viszont közel 1,6 milliós és majdnem 1,5 milliós átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vevőjelöltek.

A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben árulják a legtöbb újonnan épült lakóingatlant, amelyek ára megközelíti a 1,1 millió forintot, ezzel szemben a használt társaikat 825 ezer forintért hirdetik a tulajdonosok. Ugyancsak jelentős újlakáskínálatot tud felmutatni Pécs és Nyíregyháza, előbbiben 972 ezer forint, utóbbiban 655 ezer forint az átlagár. Miközben a pécsi használt lakások 653 ezer, a szabolcsi vármegyeszékhelyen pedig 572 ezerért szerepelnek a kínálatban – közölte az ingatlan.com. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Housheer

Ősi riválisához látogat az Audi ETO

Petz

Itt a Covid, korlátozások a kórházban

kvíz

MESTERKVÍZ LXXIV.: Portugieser és bicikli

erdő

Az erdő várja a látogatókat

Toto

Toto fixre ment, kiszagolta a cigarettát (VIDEÓ)

benzin

Ezt találja szombattól tankoláskor

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.