Helyi hírek

Az újjászületés korszaka a mosonmagyaróvári karon

Mosonmagyaróvár, Győr | A Széchenyi István Egyetem 17 létesítményének rekonstrukciója valósult, illetve valósul meg egy európai uniós projekt keretében. Ennek részeként készült el az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Deák téri épületének energiahatékonysági felújítása, amely az intézmény Élelmiszertudományi Tanszékének, a Mosonmagyaróvári Járási Hivatalnak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság helyi ügyfélszolgálatának is otthona.
Új Szó Nálunk

2023. december 9. 11:00

Albert Kázmér
A Széchenyi István Egyetem felújított Deák téri épülete nemcsak energiatakarékosabbá vált, de a még szebb mosonmagyaróvári városképhez is hozzájárul. - Fotó: Adorján András

A Széchenyi István Egyetem, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium konzorciuma európai uniós támogatással valósította meg az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Deák téri oktatási épületének felújítását. „A Széchenyi István Egyetem győri telephelyének energetikai fejlesztése” című projektben korábban olyan létesítmények újultak meg Győrben, mint az igazgatási épület, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar központja, a kampusz melletti postaépület, a Hotel Famulus vagy a Bridge Oktatói és Hallgatói Klub, Mosonmagyaróváron pedig a Lucsony utcai C épület, a tankonyha és a várkapitány-épület.

Az 1920-ban épült, mintegy 1500 négyzetméter alapterületű Deák téri létesítményben az Élelmiszertudományi Tanszék egy része működik, de helyet ad a Mosonmagyaróvári Járási Hivatalnak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság helyi ügyfélszolgálatának is. A 220,9 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból elkészült fejlesztés során többek között a homlokzat és a födém szigetelése, a nyílászárók cseréje, az épületgépészeti rendszer korszerűsítése, valamint a beázási problémák megoldása történt meg.

„Egyetemünk stratégiai célkitűzése a fenntarthatósághoz való hatékony hozzájárulás. Karunk is ezt szolgálja az év minden egyes napján, hiszen képzéseinkben kiemelt figyelmet kap a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozás hatásainak csökkentése, az egészséges élelmiszer-ellátás vagy éppen a vízgazdálkodás kihívásainak való megfelelés” – fogalmazott a december 8-i ünnepélyes átadón Hanczné dr. Lakatos Erika, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar innovációs dékánhelyettese. Hozzátette, az egyetem a beruházásai során is az egyik leghangsúlyosabb szempontként kezeli a fenntarthatóságot, amit a Deák téri mellett számos más fejlesztés is jól példáz.

Nyúl Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, az energiahatékonysági fejlesztések a minőségi üzemeltetés biztosítása mellett károsanyag-kibocsátásunk és ezáltal környezeti lábnyomunk csökkentése miatt is fontosak. Ezt a célt segíti többek közt a szigetelések, a korszerű fűtési rendszerek vagy a megújuló energiaforrások alkalmazása. „A beruházások során arra törekszünk, hogy olyan gazdaságosan üzemeltethető és fenntarthatóan működő épületeket adhassunk át, melyek mindannyiunk javát szolgálják, esztétikailag pedig hozzájárulnak a szebb városképhez” – húzta alá.

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője kijelentette: Széchenyi István Egyetemhez való csatlakozása óta az újjászületés korszakát éli a mosonmagyaróvári kar, amely egyszerre jelent tartalmi és infrastrukturális megújulást. A tárcavezető hangsúlyozta a helyi hozzáadott érték fontosságát, ami e beruházás esetében is teljesült, hiszen a kivitelezést helyi vállalkozás valósította meg, méghozzá kiemelkedő színvonalon. (Forrás: SZE)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Housheer

Ősi riválisához látogat az Audi ETO

Petz

Itt a Covid, korlátozások a kórházban

kvíz

MESTERKVÍZ LXXIV.: Portugieser és bicikli

erdő

Az erdő várja a látogatókat

Toto

Toto fixre ment, kiszagolta a cigarettát (VIDEÓ)

benzin

Ezt találja szombattól tankoláskor

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.