Helyi hírek

Ki irányítsa a két alapítvány? Erről szól a vita

Győr | Tovább forrnak az indulatok a Benkovich Ferenc nyugalmazott plébános vezette alapítványok körül. püspökség neheztel, hogy nincs befolyása az egyebek között az Apor-iskola és a Szent Anna Otthon javára létrejött alapítványok ügyeibe.
Somodi Géza

2024. augusztus 3. 18:00

Szentlélek
- Fotó: Facebook / Szentlélek templom és plébánia

Legutóbb itt írtunk az ügyről.

A Facebookon egy volt aporos  fejtette ki véleményét:

Tegnap délután Ferenc atyától megvonták a misézés jogát, a szentségek kiszolgálását – eltörölve azt, amiért a lelke mélyén minden pap él... Tegnap megtagadták tőle a szolgálat legutolsó bástyáját... Megtagadták, mert akartak valamit… Korábban már kitiltották Őt az Aporból – a saját keze és szíve által épített, fiatalok ezreinek tartást és tudást adó alma materből – és nem értettük, mit akartak... Kényszernyugdíjaztak egy ereje teljében levő papot, és nem értettük, mit akartak... De most már világosan értjük. 
A Püspökség által közzétett üzenetből kiderül, hogy mindezt a független, katolikus iskolánk tulajdonjogának és a Szent Anna Otthon tulajdonjogának, tehát a két alapítvány vagyonának megszerzéséért tették. Ehhez sem erkölcsi, sem jogi alapjuk nincs. Eddigi fenntartói munkásságuk alapján szakmai sem. (...) 
Kérek mindenkit, aki szereti és félti Ferenc atyát, hogy jövő hét szombaton, augusztus 10-én, délután 5 órakor, a Püspökvár előtt nyilvánítsa ki tiltakozását! Amennyiben lehet, piros pólóban vagy felsőben gyertek! 

Nem mindenki ért azonban egyet ezzel. Íme egy válasz:

Semmi értelme és ráadásul káros is ez az egész hercehurca. 
Ferenc atya bőven 70 fölött van, nyugodtan nyugdíjba mehet. A személye körül kezd kialakulni egy kultusz, ami nem tesz jót senkinek. Az egyház - mint szervezet, hasonlóan a vállalatokhoz vagy a katonasághoz - erősen hierarchikus szervezet, ahol a vezető, jelen esetben a püspök, dönt személyügyi kérdésekben. Itt is ez van. Egy tüntetés vagy petíció csak az utód dolgát nehezíti meg és viszályt kelt a hívek között, a döntést nem változtatja meg. Nyilván lehet kritizálni a kommunikáció módját, de a döntést el kell fogadni.
Az alapítványi dologban meg azért van csúsztatás is rendesen.
Továbbá nem lett teljesen eltiltva a papi tevékenységektől, csak a Szentlélek plébánia területi hatálya alá eső helyeken nem szolgáltathat ki szentségeket.
Nem lehet egy iskolaalapítótól elvárni, hogy könnyű szívvel hagyja ott élete művét, de meg kell tenni és átadni a helyet egy törekvőbb új generációnak. Ugyanitt emlékezzünk meg az iskola alapításában szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett marista szerzetesekről is.

Ugyanakkor maga Benkovich Ferenc is egyértelműsítette a Kisalföldnek adott válaszában, hogy a vita az alapítványok alapító okiratának változása miatt keletkezett. Most már az alapítványok felett a kuratóriumok rendelkeznek. Nemrég a kuratóriumi tagok között is változások tötén, a grémiumok új tagokkal bővültek. Az iskola fenntartója a győri egyházmegye (az állami normatívát is ő kapja), tulajdonosa az alapítvány. Az atya szerint az egyházmegye az iskolából csak viszi a pénzt, miközben nem fordít rá. A két alapítványnak ugyanakkor milliárdos vagyona van, nyilván szívesen látná ezt sajátjaként a püspökség. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.