Helyi hírek

Nem létező bírósági idézésre ment el a nem létező ügy nem létező tárgyalására

Győr-Moson-Sopron | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy győri ügyvéddel szemben, aki kinyomtatott és átadott saját ügyfelének egy bírósági idézést azt a látszatot keltve, hogy az ügyfél ügye már bírósági tárgyalási szakban van. Valójában sosem volt ilyen ügy a bíróság előtt.
Új Szó Nálunk

2024. december 16. 13:00

bíróság
- Fotó: Shutterstock

A vádirati szerint az ügyvéd 2020-ben elvállalta, hogy polgári peres eljárást indít az általa elvállalt megbízásnak megfelelően. Az ügyfele ezt követően többször kereste őt telefonon és az ügyéről érdeklődött. 2022 februárjában, egy érdeklődés során az ügyvéd a számítógépéről kinyomtatott egy bírósági idézést, amelyet át is adott ügyfele részére.

Az ügyfél két hónappal később, áprilisban megjelent az idézésnek megfelelően a bíróságon, ahol – várakozás után, érdeklődésére – az ott dolgozó bírósági alkalmazottak közölték, hogy nincs ilyen ügy folyamatban a bíróságon. A valóságban az ügyvéd a megbízásnak megfelelően sosem nyújtott be keresetlevelet a bíróságon, így nem is lehetett bírósági szakban folyamatban az ügyfél ügye.

Az ügyészség az ügyvéddel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
repülő

Ez nem vicc, hanem felelőtlenség: valaki a pilóta szemébe világított

kvíz

KVÍZ: Melyik város fekszik ennek a víznek a partján?

baleset

Időnként az úton is a víz az úr (VIDEÓ)

sport

A darts világbajnokság igazi csemege lesz idén is

kormányabalk

Még időben intézze el hivatalos ügyeit!

gyermek

Elkóborolt a rájuk bízott kisgyerek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.