Helyi hírek

Támad a parlagfű, támadnak a pollenek

Győr | Ha itt a szezon, szaporodnak a panaszok és a megjegyzések. Íme a legfrissebb.
Új Szó Nálunk

2024. augusztus 27. 11:00

Parlagfű
- Fotó: Facebook/Győrben Hallottam

Az egyik győrieknek szóló Facebook-csoportban osztotta meg fotóit és megjegyzését egy úr: 

Az Aranypart, Mosoni-Duna töltésén mindkét oldalon, a töltés tövében, s a folyópart szélén is tömegesen virul, s szórja az allergén spóráit a parlagfű (Ambrosia elatior). Ki a fenntartó? Kinek a kötelessége kaszálni, irtani a parlagfüvet? Így rengeteg futó, sportoló, strandoló, sétáló fuldokolni fog az allergiától. 

Többen egyből a polgármesternek, illetve az önkormányzatnak ugrottak neki, de mások hamar felvilágosították őket, hogy az nem önkormányzati terület, bár egyesek szerint az ott illetékes helyi képviselő is intézkedhetne az ügyben. A töltés gondozása tehát az ÉDUVIZIG feladata, így a parlagfűmentesítés is, állapították meg többen. És többen azt is megjegyezték, célszerűbb a hivatali utat járni, mint a Facebookon írogatni. 

Ez a bejegyzés arra azonban mindenképpen jó volt, hogy az olvasók kézhez kapták a linket, ahol bármiféle, parlagfűvel kapcsolatos panasz megtehető. Mégpedig itt. A portal.nebih.gov.hu oldalon az egész eljárással kapcsolatos tudnivalókat megtalálja, akit érdekel.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

e-autó

Így lehetne támogatni az e-autók vásárlását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.