2022. október 1. 10:00
Rajka | Azt eddig is tudni lehetett, hogy régóta viharos a helyzet Bezenyén, melyet a jövő heti helyi népszavazás tetéz, amit a téesz helyére tervezett lakópark miatt kezdeményeztek. A vihar azonban most átnyúlt Rajkára is, Bezenyén ugyanis a szomszéd faluval példálóznak, mint rossz példa, amely elszlovákosodott: a névtelen szórólap terjesztői szerint megnőtt a bűnözés, megjelent a kábítószer. A Rajkára költözők ezen felháborodtak, feljelentést fontolgatnak, bocsánatkérést várnak - kérdés, kitől.
2022. október 1. 10:00
Ausztria | Október elsején hatályba lép a KRESZ 33. módosítása Ausztriában. Célja, hogy biztonságosabbá és vonzóbbá tegye a kerékpározást és a gyaloglást. Lényeges változások vannak a biciklizésben, és a gyalogosokat is jobban védi az új szabályozás.
2022. október 1. 09:00
Győr | A Matusz CsBVK csaknem félmilliárd forintért 70 százalékos tulajdonrészt szerzett a FrissHal Kft.-ben – közölte a cégcsoporthoz tartozó Matusz-Vad Zrt. pénteken.
2022. október 1. 08:00
Bős | A szlovák fél tájékoztatása szerint október 7-ig tart a bősi erőmű éves karbantartása, emiatt valamivel több vizet engednek a magyar szakaszra.
2022. szeptember 30. 18:00
Szigetköz | Szigetközben az Öreg-Duna nagy része rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került: az elterelt részen, a 1812,5 folyamkilométer térségében a meder nagy része száraz. Négy fenékküszöb építése sokat javíthatna a helyzeten.
2022. szeptember 30. 16:00
Rajka | Szerda óta rendőri ellenőrzésekkel találkozhatunk a rajkai kishatáron, melyet Szlovákia vezetett be több ponton. Ausztria és Csehország is bejelentette: ellenőrzi a szlovákiai határátkelőket. Az intézkedés egyelőre tíz napig tart.
2022. szeptember 30. 14:30
Győr-Moson-Sopron | Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az úgynevezett MIA Pontokon (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) elhelyezett eszközöket mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen.
2022. szeptember 30. 14:00
Győr | Az Audi Hungaria a 2015 óta tartó sikeres együttműködés folytatásaként újabb három évre kötelezte el magát a Győri Filharmonikus Zenekar mellett, amelyet a Zene Világnapja alkalmából tartott koncerten jelentettek be a felek. A három évre szóló szponzori szerződés aláírásával az Audi Hungaria tovább erősíti a régió kulturális élete iránti elkötelezettségét.
2022. szeptember 30. 13:00
Győr | Váratlan fordulat állhat be a győri középiskolák költözési hullámában azzal, ha sikerülne a Bercsényi mögött álló, régóta használaton kívüli termálkutat (ha sikerül összeszedniük a javításához szükséges forrást) el tudja indítani a tanintézmény. Kérdés, ez milyen hatással lehetne a Deák és Baross iskola diákjainak tervezett, egy épületbe való bepakolására és a délelőtti-délutáni oktatásra (s, hogy a változásba belemegy-e a szakképzési centrum).
2022. szeptember 30. 12:30
Magyarország | A rendőrök egyre gyakrabban használnak drónt a közlekedők ellenőrzésére. A vezetők tömegével követnek el szabálysértéseket, erről tanúskodnak a felvételek.
2022. szeptember 30. 10:00
Fertő | A fertőrákosi öbölben járt csütörtökön Lázár János miniszter, aki közösségi oldalán be is számolt erről. A beruházást folytatják, ígérte, de szavaiból kitűnik az is: újratervezve.
2022. szeptember 30. 09:52
Győrszentiván | Mint polgármester a polgármesternek, s mint aggódó nagypapa írt levelet közösségi oldalán Takács Lajos dénesfai településvezető Dézsi Csaba Andrásnak. Ő annak a tegnap rádióadásba betelefonáló fiatalembernek az édesapja, akit a városvezető leprovokátorozott. Azt írta, „soha nem voltunk baloldali érzelműek", orvosként, emberként tiszteli, becsüli, de „mint polgármestert, mint politikust viszont nullának tartom."
2022. szeptember 30. 08:00
Donnerskirchen | A donnerskircheni Wolfgang Bauer benzinkutat üzemeltet a településen, s a kiadásai jóval meghaladják a bevételt. Azt mondta, ha nem kap hamarosan támogatást, becsukhat. A magyar ingázók nagyon hiányoznak neki, mert az árstop miatt a határ túloldalán töltik tele autójukat.
2022. szeptember 29. 20:20
Győrszentiván | Reggel nem várt telefont kapott élő rádióadásban a polgármester Győrszentivánról: a higgadt kérdezőt rögtön leprovokátorozta, majd a városvezetői monológra nem tudott válaszolni, mert a műsorvezető lekeverte a fiatal családapát, aki az ipari parki fejlesztés kapcsán érdeklődött. Most megosztotta gondolatait, melyet péntek reggelre a városvezető törölt az oldaláról.
2022. szeptember 29. 20:00
Mosonmagyaróvár | Sokan a szennyvízhálózaton keresztül próbálják meg eltüntetni a szilárd hulladékot, amivel elzárják a víz útját - közölte a mosonmagyaróvái Aqua Szolgáltató Kft., s azt is megmutatja, hogy tömődik el a rendszer, s az milyen károkat okoz nekik.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét