Nem csak a magyar oldalon okoz problémákat a határ lezárása

Az Ágfalvától mindössze két, Soprontól hat kilométerre fekvő 2400 lelkes település gyakran szerepel mostanában a sajtóban. Somfalva polgármestere, Thomas Hoffmann ugyanis tavalyi megválasztásakor azt ígérte választóinak, hogy csökkenti a falut reggel és délután elözönlő ingázók forgalmát. Rossznyelvek szerint ezt főleg édesanyjának és rokonainak ígérte, akik éppen abban az utcában laknak, ahol áthalad a forgalom... A korábban mért 2300 autó (forrás: Wikipédia) miatt a temető melletti határátkelő forgalmát 2015-ben korlátozták: hajnali 5 és 8, délután négy és este hét között nem lehetett itt átmenni.  A dolog működött, az ingázók alkalmazkodtak, oda-vissza sokan használták a szabad időben a kishatárt, ahol osztrák sorkatonák ellenőrizték a forgalmat és tartatták be a szabályokat. De az új somfalvi polgármester elégedetlen volt, a forgalom szerinte már napi négyezer autóból állt - bár az nem derült ki, kik és mikor számolták a kocsikat. A megoldást először egy nyílt levélben látta az agilis faluvezető, amit Ausztria belügyminiszterének címzett. 

Azt próbálta elérni, hogy településén ne haladhasson át a Nagymarton és Bécsújhely felé munkába igyekvők kocsisora. Kérése akkor lepattant a hatóságokról, a baleseti statisztika sem támasztotta alá állításait. De egy jó polgármester nem adja fel, nem tette Thomas Hoffmann sem. Így testületi döntés született, hogy a temető mentén gyalogos zónát alakítanak ki Somfalván, az építkezés idejére - három hónapra - lezárják a határhoz vezető önkormányzati utat. Ez március elsején meg is történt. Akkor már azt is lehetett tudni, hogy a felújítás után csak az ágfalvi és a somfalvi lakosok használhatják majd az átkelőt egy 160 eurós, Somfalván levásárolható matrica ellenében. A soproni ingázóknak kerülniük kell...

Azóta is sok minden történt az uniós pénzből felújított, Ágfalvát és Somfalvát történelmileg is összekötő út mentén. Az ingázók váltott kocsikkal használják az átjárót, az egyik autót leteszik a magyar oldalon, átsétálnak, beülnek az osztrák oldalon hagyott járműbe és mennek a dolgukra. Hogy az is értse, aki még nem járt erre: húsz-harminc kilométert nyernek így, akik Nagymarton felé igyekeznek (csak egy úttal!), ráadásul sokkal gyorsabb, mint ha a zsúfolt soproni határátkelőt használnák, ahol tízezrek kelnek át naponta (pláne, mióta a szentmargitbányai átkelő forgalmát is korlátozzák). Külön pikantériája az ingázásnak, hogy a munkáltatók a legrövidebb utat - vagyis a somfalvit - számolják el a benzinköltségnél, akkor is, ha a hosszabb utat kell bejárni. 

A magyar sajtóban akkor került igazán a címlapokra Somfalva, amikor több ingázó az Új Szó Nálunknak elmesélte: megrongálták a parkolóban hagyott autóikat. Nem annyira, hogy ne lehessen használni, bár olyan is volt, akinek a rendszámtáblája tűnt el...
 

Ezzel már foglalkoznia kellett a politikának is, de egyelőre senki sem talál fogást a somfalvi testület döntésén. Az ingázók a fél világgal leveleznek, aláírásokat gyűjtöttek, petíciót fogalmaztak - hát legalább a hírekbe bekerültek. 

Az aláírásgyűjtés során egyértelműen kiderült, hogy nem csak a magyar oldalon okoz problémákat a határ lezárása. Van olyan család, akik Somfalván élnek, de Magyarországon jár a gyermekük óvodába. Olyan somfalvi is van, aki Ágfalván vett házat, ott él, de a postáját, hivatali ügyeit az osztrák oldalon intézi. Elég költséges lett számára ilyen benzinárak mellett a kétlaki élet. Vásárolni, cigarettát venni, fodrászhoz is sokan járnak át nemcsak Somfalváról, hanem a környék több településéről is. Nekik is ez a rövidebb út, és sokaknak csak így éri meg... Sőt, a kocsmák is korábban nyitnak a magyar oldalon (igaz, kerékpárral vagy gyalog most is át lehet menni az első stampedlire).  A somfalviaktól azt is hallottuk, hogy Lépesfalva (Loipersbach) és Fraknónádasd (Rohrbach)  lakói kifejezetten megsértődtek, amiért lezárták a kishatárt úgy, hogy velük nem is egyeztettek. Bosszúból" a lépesfalviak most nem a somfalvi Billába mennek  vásárolni, hanem a fraknónádasdiba. 

- Sokan járnak át az itteniek közül Ágfalvára és Sopronba is. Illetve jártak vagy járnának - mondja Fazekas Zoltán, a somfalvi, egyébként magyar tulajdonban lévő cukrászdában. Zoltán évek óta dolgozik itt, mindenkit ismer, mindent tud. De már nem ingázik, inkább kiköltözött...

- Rendelésre Magyarországra is szállítunk süteményeket, tortákat, esküvői tortákat is. Már azt sem volt könnyű megoldani, hogy tartsuk az időhatárokat a kishatáron, de alkalmazkodtunk. Az azért nem mindegy, hogy egy többemeletes esküvői tortával hány kilométert megyünk a nyári kánikulában, hiába hűtőkocsival visszük... - mond konkrét példát arra, mit jelent a húsz kilométeres kerülő. 

A cukrászdában és a hozzájuk tartozó pékségben több magyar dolgozik, eddig is hajnalban keltek, most már éjjel indulnak. Fazekas Zoltán azt mondja, kiszámíthatatlan, hogy mennyit kell várni a soproni határon, elkésni nem akarnak, inkább időben indulnak. De egyre inkább látszik rajtuk a fáradság. 

A tapasztalt ingázó szerint egyébként akkor volt nagyobb forgalom a somfalvi határon, amikor útfelújítások lassították a magyar oldalon a Bécsi úti közlekedést. De közel sem volt akkora, ami élhetetlenné tette volna a falut...

- Az a helyzet, hogy egy utcában tényleg örülnek a lezárásnak, de a többiben nem. Ha saccolnom kell, akkor is nyugodt szívvel mondhatom, hogy a somfalviak kétharmada a határ lezárása ellen van - mondja a meglepő információt Fazekas Zoltán.  

- Nehéz ügy - sóhajt nagyot az egyik csendes somfalvi utcában a köztiszteletben álló, idős Walter Rossmann. Szerinte a forgalom jelentős növekedését valahogy kordában kell tartani, de nem lehet úgy elvenni valamit, hogy nem adnak helyette alternatívát. 

- Szomorú, hogy megint lezárták köztünk a határt, az meg még igazságtalan is, hogy ha  helyi vagy és fizetsz, akkor mégis átmehetsz - mondja Walter Rossmann és megismétli: ha a forgalom nagy, akkor el kell terelni, de az nem lehet megoldás, hogy bezárjuk a kaput...