Helyi hírek

Májusban indul a szezon a barlangszínházban

Fertőrákos | Május 19-én a Szállj fel, szabad madár! című koncertshow nyitja meg a szezont a fertőrákosi barlangszínházban, ahol szeptember közepéig mintegy harminc előadást mutatnak be – hangzott el az évadhirdető sajtótájékoztatón csütörtökön Sopronban.
Új Szó Nálunk

2024. február 1. 17:00

barlangszínház
- Fotó: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Kóczán Péter, a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a tavalyi szezonban 25 ezer jegyet értékesítettek és idén is több teltházas előadásra számítanak. A jegyértékesítés már elkezdődött. A koncertekre kitérve elmondta, hogy a Szállj fel, szabad madár! című előadásban az István, a király rockopera dalai, Kormorán-slágerek és a nemzeti életérzéssel összefüggő dalok hangzanak el a Honfoglalástól Máté Péter Hazám című örökzöldjéig.

Íme a program:

  • A Győri Filharmonikus Zenekar három koncertet ad: június 2-án Hollywood Classics címmel, 29-én Disco Symphonic címmel a Melody Maker zenekarral közösen, augusztus 24-én pedig We all love Ennio Morricone címmel.
  • Július 20-án Koós Réka és a Stúdió 11 Ensemble állnak színpadra, augusztus 3-án pedig a Margaret Island. Szeptember 1-jén szving estet tartanak, szeptember 7-én pedig Rúzsa Magdi lép fel.
  • A Soproni Ünnepi Hetek programsorozat részeként a Dohnányi-teremben három alkalommal tartanak kamarakoncertet. Nyitányként Anton Bruckner zeneszerző születésének 200. évfordulójára felhívva a figyelmet soproni zenészek lépnek fel Bruckner WARM UP! címmel június 23-án. Június 30-án és július 6-án pedig ismert operák népszerű áriáit mutatják be fiatal szólisták.
  • A Páneurópai piknik 35. évfordulója alkalmából, Giacomo Puccini születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve augusztus 19-én nemzetközi gálakoncertet rendeznek, ahol Ludwig van Beethoven és Kodály Zoltán művei hangzanak el.
  • Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója az előadásokat részletezve elmondta, hogy május 25-én és 26-án a Néptáncünnepen a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület ad gálaműsort.
  • A Szomor György és Miklós Tibor által írt Robin Hood című musicalt május 31-én és június 1-jén tűzik műsorra a Westend Színház előadásában. Június 9-én pedig visszatér a barlangszínházba a Gyöngyhajú lány balladája című Omega musical.
  • A Kvártélyház Szabadtéri Színház előadásában június 21-én és 22-én mutatják be Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila musicalét, a Meseautót. 
  • A Csárdáskirálynő című nagyoperettet július 5-én és 6-án játsszák a Rátonyi Róbert Színház produkciójaként. A társulat július 7-én a Frakk, a macskák réme című zenés meseelőadást mutatja be.
  • A Soproni Petőfi Színház és Kvártélyház Szabadtéri Színház együttműködésében július 27-én és 28-án lesz látható a Hair című musical, míg augusztus 2-án szintén a Rátonyi Róbert Színház produkciójaként adják elő a Sybill című operettet.
  • A TBG Production Kft. augusztus 4-én mutatja be a Fergeteges – Sissi legendája című táncelőadást, amelyben az Experidance táncművészei és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái működnek közre.  
  • Augusztus 10-én a Veres 1 Színház az Anconai szerelmesek című zenés komédiát játssza, augusztus 17-én és 18-án pedig a Benny Andersson és Björn Ulvaeus zenéjére Tim Rice által írt Sakk című musicalt láthatják a nézők.
  • A Veres 1 Színház augusztus 23-án a Ne most, drágám! című vígjátékot adja elő, az évadot pedig szeptember 15-én a TBG Production Kft. előadásában a Tesla című musical zárja.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a város pezsgő kulturális élettel rendelkezik. A barlangszínház idei évada tartalmát tekintve nem hagy kívánni valót maga után, és a működtetéshez szükséges forrásokat az önkormányzat a költségvetésébe beépítette. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A vízöntő kreatív energiái ma kiemelkedően erősek

Housheer

Ősi riválisához látogat az Audi ETO

kvíz

MESTERKVÍZ LXXIV.: Portugieser és bicikli

Petz

Itt a Covid, korlátozások a kórházban

erdő

Az erdő várja a látogatókat

Toto

Toto fixre ment, kiszagolta a cigarettát (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.